Honvéd Kadét Program Diákoknak Pedagógusoknak Hírek Pályázatok
A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai környezete

A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája

A tananyag elsõ fejezetében megismerkedtek a biztonságpolitika alapkérdéseivel, átfogó képet kaptok a globalizáció hatásairól, továbbá a hazánkat fenyegetõ biztonságpolitikai kihí­vásokról és kockázatokról. Megismeritek az ENSZ, a NATO és az Európai Unió megalakulásának és mûködésének fontosabb jellemzõit, tevékenységüket a világ válságövezeteiben, a terrorizmus elleni harcban. A fejezet bemutatja a Magyar Honvédség felépí­tését, kötelékeinek jellemzõit, a szerzõdéses katonák kiképzési rendszerét. A tananyag részletesen tárgyalja a magyar katonák ENSZ és NATO keretekben teljesí­tett külföldi misszióit. Befejezésképpen képet kaptok a modern hadviselésrõl, a modern haditechnikai eszközökrõl, egy amerikai zászlóalj felépí­tésérõl, továbbá a különleges alakulatok jellemzõ vonásairól.

A MAGYAR KÖZTíRSASíG BIZTONSíGPOLITIKAI KÖRNYEZETE

1. Biztonsági kihí­vások a világban, a globalizáció és annak hatásai

1. Mik jelenthetnek biztonsági kihí­vást egy ország számára?
2. Melyek a biztonsági kihí­vások tí­pusai?
3. Mit értünk a globalizáció fogalma alatt?
4. Milyen hatással van a globalizáció a biztonságra?

Feladat: Idézzétek fel magatokban, hogy milyen összefüggésben hallottátok eddig a biztonság kifejezést! Szerintetek mit tesznek a kormányok a háborúk vagy természeti katasztrófák (pl. árvizek) elkerülése érdekében? Olvasmányaitok vagy az általatok hallott hí­rek alapján szerintetek ma mik fenyegetik leginkább a világot?


A biztonsági kihí­vás fogalma
Egy országnak, egy társadalomnak mûködése során számtalan megoldandó problémával kell szembenéznie. Bár ezek többségét a modern állam képes megoldani, vannak olyan veszélyes események és folyamatok, amelyek elhárí­tásához nem elégségesek az eszközei. A biztonsági kihí­vások közé azokat a veszélyeket soroljuk, amelyekrõl egy társadalom úgy véli, hogy elhárí­tásához vagy megváltoztatásához rendkí­vüli intézkedésekre van szükség. Biztonsági kihí­vások a világban egy államot, egy társadalmat igen különbözõ területen érhetnek. Keveredhet háborúba (katonai biztonság), bekövetkezhet államellenes puccs (politikai biztonság), gazdasági válság (gazdasági biztonság), természeti katasztrófa (környezeti biztonság) vagy tömeges bevándorlás (társadalmi biztonság). Attól függõen, hogy egy-egy veszély bekövetkeztét milyen közelinek, illetve negatí­v hatásában milyen mértékûnek í­téli meg egy társadalom, kockázatról, potenciális fenyegetésrõl és közvetlen fenyegetésrõl beszélhetünk.

A biztonsági kihí­vások tí­pusai
Származásuk szerint a biztonságot fenyegetõ kihí­vások két nagy csoportba sorolhatók: vannak természetes és mesterséges eredetûek. Az elsõhöz tartoznak a természeti jelenségek által elõidézett katasztrófák (földrengés, árví­z, szélsõséges idõjárás), amelyek az emberi tevékenységtõl függetlenül jelentkeznek. Ezekkel szemben az emberiség még ma is többé-kevésbé ki van szolgáltatva. A mesterséges eredetû kihí­vásokat gondatlanságból vagy tudatosan az emberi, a társadalmi tevékenység hozza létre. Ide tartoznak a háborúk, a fegyveres konfliktusok, a nemzetközi terrorizmus és a szervezett bûnözés, a kábí­tószerés fegyverkereskedelem, a gazdasági problémák, a környezetszennyezés és az ökológiai egyensúly megbontása. Mindezekkel szemben ma már rendelkezünk bizonyos elhárí­tó képességgel, de az nem mindig mûködik hatékonyan.
   A kihí­vások méretük szerint lehetnek globális (az egész világra kiterjedõ), kontinentális (egyetlen földrészt érintõ), regionális vagy szubregionális (adott kontinens vagy régió bizonyos területét érintõ), illetve lokális (helyi) kihí­vások.

A globalizáció fogalma
A globalizáció az emberiség idõben egyre jobban egységesedõ és egymásra ható fejlõdéstörténete. Ennek a folyamatnak számos állomásáról már korábban tanultatok: pl. a nagy földrajzi felfedezésekrõl, a világkereskedelem és a világpiac kialakulásáról vagy akár a világháborúkról. A globalizáció folyamatában a legnagyobb lépést a gazdasági kapcsolatok és folyamatok világméretû rendszerbe való szervezõdése jelentette (pl. a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a nemzetközi tõzsde létrejötte). Leglátványosabb megnyilvánulási formája az információáramlás XX. századi fejlõdése (pl. mûholdas televí­ziózás, internet).
   A globalizáció nem egyformán hat életünk minden területén. Mí­g az információáramlás, a pénzügyek és a gazdasági folyamatok szempontjából világunk erõsen globalizált, a kultúra és az eszmék területén ezek a hatások gyengébbek.

A globalizáció hatásai
A globalizáció alapvetõen megváltoztatta a különbözõ államok és társadalmak egymáshoz való viszonyát. Nemcsak többet tudunk a tõlünk távol esõ országokról, nem csupán többet utazunk a világban, de számos területen – pl. a pénzügy, a gazdaság, a környezet – közvetlen hatással is vannak ránk a tõlünk távol zajló események. A globalizáció egyik legfontosabb hatása, hogy a világ különbözõ államai és társadalmai függõvé váltak egymástól.
   A biztonság területein is érzékelhetõ a globalizáció. Mivel a káros anyagok kibocsátása, a globális felmelegedés Földünk egészét érinti, a klí­mát és környezetet fenyegetõ veszélyeket globális kihí­vásnak kell tekintenünk. Vannak olyan kihí­vások és fenyegetések, amelyeket nem elsõsorban hatásuk, hanem gyakori elõfordulásuk miatt nevezünk globálisnak. Ilyen például az illegális migráció (illegális népességmozgás), a terrorizmus, a túlnépesedés.

FELADATOK
1. Gondoljátok végig, milyen rendkí­vüli intézkedéseket hoznátok egy földrengés esetén!
2. Gyûjtsetek össze minél több mesterséges eredetû, illetve ember által elõidézett biztonsági kihí­vást, és próbáljátok meg besorolni õket a kockázat, a potenciális fenyegetés és a fenyegetés kategóriákba! Indokoljátok meg, mit miért osztottatok be egyikbe vagy másikba!
3. Idézzétek fel azokat a mozifilm-élményeiteket, amelyek valamilyen globális biztonsági problémával foglalkoznak (pl. éghajlatváltozás, terrorizmus stb.)!

ÖSSZEFOGLALíS
A biztonsági kihí­vások fogalmába azokat a veszélyeket soroljuk, amelyek elhárí­tásához rendkí­vüli intézkedésekre van szükség.
  A biztonság széles fogalom, amelybe beletartozik a katonai biztonság, a politikai biztonság, a gazdasági biztonság, a környezeti biztonság és a társadalmi biztonság.
  Egy kihí­vás mértékétõl függõen lehet kockázat, potenciális fenyegetés vagy közvetlen fenyegetés. Származását illetõen lehet természeti vagy ember által okozott, méretét tekintve pedig globális, kontinentális, regionális, szubregionális vagy lokális.
  A globalizáció az emberiség idõben egyre jobban egységesedõ és egymásra ható fejlõdéstörténete,
legfontosabb hatása pedig, hogy függõvé váltak egymástól a világ különbözõ államai és társadalmai függõvé váltak egymástól. A globalizáció a biztonság területén is érzékelhetõ.


2. A hazánkat fenyegetõ biztonságpolitikai tényezõk és kockázatok

1. Melyek a biztonságot fenyegetõ katonai és nem katonai tényezõk?
2. Léteznek-e hazánk biztonságát fenyegetõ katonai kockázatok?
3. Melyek a hazánk biztonságát fenyegetõ nem katonai kockázatok?

Feladat: Végezzetek kis közvélemény-kutatást szûkebb környezetetekben! Kérdezzetek meg tí­z felnõttet, mi jut eszébe elsõként a biztonság szó hallatán! Kérdezzetek rá arra is, hogyan emlékeznek vissza a délszláv háborúra!

A biztonságot fenyegetõ katonai és nem katonai tényezõk
A felmérések szerint a magyar társadalom a biztonságon elsõsorban az anyagi biztonságot (szociális biztonság), illetve a közbiztonságot érti. Ezeket – a politikai, a gazdasági, a környezeti és a társadalmi biztonsággal együtt – a biztonság nem katonai területeinek nevezzük. Az itt fellépõ kihí­vások kezelése nem a hadsereg feladata, bár – például katasztrófák esetén – részt vehet a mentésben és a következmények elhárí­tásában. A biztonságnak azokat a területeit, amelyekben döntõen a hadseregre hárul a kockázatokkal és fenyegetésekkel szembeni fellépés (pl. háború megví­vása vagy a békefenntartás), a biztonság katonai területeinek nevezzük. A biztonság szó kapcsán a magyarok az ország katonai biztonságát csak a harmadik helyen jelölték meg. Ez azt jelenti, hogy a magyar társadalom, hasonlóan a biztonságpolitikai szakértõkhöz, katonai szempontból jelenleg nem érzi fenyegetve hazánkat.

Hazánk és a biztonságot fenyegetõ katonai kockázatok
Magyarország, sõt szomszédainak többsége is, a világ katonailag leghatékonyabb országait tömörí­tõ NATO, és a legfejlettebb európai országokat tömörí­tõ Európai Unió tagja. Ezért hazánkat közvetlen környezetünkbõl még kockázat formájában sem fenyegeti katonai konfliktus veszélye. Ez a két szervezet ugyanis megköveteli tagállamaitól az egymás közötti konfliktusok fegyveres megoldásáról való lemondást. Bár az elmúlt húsz esztendõ során az európai kontinensen többször is zajlottak háborúk (1991–1995 között a délszláv háborúk, 1999-ben a NATO Jugoszlávia elleni légi háborúja, 2008-ban pedig a grúz–orosz háború), ezek olyan lokális fegyveres konfliktusok voltak, amelyek közvetlenül nem fenyegették Magyarországot. A vajdasági magyarlakta területek ugyanakkor sajnos érintettek voltak a NATO Jugoszlávia elleni légitámadásában, jóllehet nem a Vajdaság volt a támadás elsõdleges célpontja. Egy ország számára katonai kockázatot azonban nem csupán a közvetlen környezetébõl kiinduló támadások jelenthetnek. Napjainkban a legnagyobb veszélyt világszerte a tömegpusztí­tó fegyverek (az atom-, a vegyi, a biológiai és radiológiai fegyverek), illetve a nagy távolságokat átí­velni képes hordozóeszközeik, a ballisztikus rakéták ellenõrizetlen elterjedése – szakszóval: proliferációja – jelenti. Ha ugyanis ezek a fegyverek agresszí­v kormányok vagy csoportok kezébe kerülnek, az jelentõsen növeli egy olyan háború veszélyét, amelyben a NATO vagy az Európai Unió tagállamai célponttá válhatnak.
   Magyarország is számol ezzel a veszéllyel, ezért tagja az emlí­tett eszközök betiltását elõí­ró, illetve elterjedésüket megakadályozó nemzetközi megállapodásoknak (az ún. non-proliferációs szerzõdéseknek).

Hazánk és a biztonságot fenyegetõ nem katonai kockázatok
A korábban már emlí­tett felmérésben a magyarok a biztonságon belül a negyedik helyen a környezetbiztonságot emlí­tik. Ez több szempontból is érthetõ. A biztonságot fenyegetõ nem katonai kockázatok közül ugyanis Magyarországot legközvetlenebbül – elsõsorban földrajzi fekvése miatt – a környezetbiztonság körébe tartozó árvizek és belvizek veszélyeztetik. Emellett az elmúlt években világszerte egyre nagyobb kihí­vásként tartják számon a globális felmelegedést. Ennek következményeként az egyre gyakoribb szélsõséges idõjárási jelenségeket (pl. orkán erejû viharok, tartós szárazság). Ezekre szintén akadt már példa hazánkban.
   Oroszországtól való gázfüggõsége miatt, az utóbbi években – Európa más országaihoz hasonlóan – hazánkban is kiemelt fontosságú lett az energiabiztonság kérdése (az ellátás biztosí­tása, illetve a beszerzési útvonalak és források bõví­tése).
   Természetesen érintenek bennünket az olyan Európán túli kockázatok is, mint a gyenge központi hatalommal rendelkezõ államok számának növekedése a világban. A központi hatalom hiánya ugyanis gazdasági, politikai és szociális válságokat (pl. tömeges elszegényedés) idézhetnek elõ a tõlünk távoli országokban. Ennek hatására felerõsödhet az Európába és hazánkba irányuló illegális bevándorlás, a terrorizmus, a nemzetközi szervezett bûnözés.
   Európa legtöbb országához hasonlóan Magyarország ezekkel szemben úgy léphet fel leghatékonyabban, ha részt vesz a NATO és az Európai Unió által indí­tott nemzetközi békefenntartó, válságkezelõ, stabilizációs és államépí­tõ mûveletekben. A jelenleg zajló külföldi missziókban ma még döntõen a Magyar Honvédség katonáival találkozhatunk. Azonban egyre nagyobb az igény arra, hogy rendõrök, jogászok, közigazgatási és egyéb szakemberek, vagy ilyen ismeretekkel rendelkezõ tartalékos katonák is részt vegyenek a határainkon túli nem katonai kihí­vások és kockázatok felszámolásában.

FELADATOK
1. Beszéljétek meg közösen, hogy milyen hatással lehet Magyarországra a globális felmelegedés!
2. Soroljatok fel olyan a biztonságot érintõ nem katonai fenyegetéseket, ahol a hadseregnek
szerepe lehet! Indokoljátok meg, hogy miért!
3. Gyûjtsetek információt arra vonatkozóan, hogy Magyarország jelenleg hol és hány
nemzetközi misszióban vesz részt!

ÖSSZEFOGLALíS
A biztonság nem katonai területeinek azokat nevezzük, amelyekben a kihí­vások kezelése nem a hadsereg feladata. A biztonság katonai területei azok, amelyeken a hadseregre hárul a kockázatok és fenyegetések felszámolása.
   Magyarországot közvetlen környezetébõl még kockázat formájában sem fenyegeti katonai konfliktus, de számolnia kell a tömegpusztí­tó fegyverek és hordozóeszközeik elterjedésébõl fakadó kockázatokkal.
   Magyarország szempontjából a biztonság olyan nem katonai területei fontosak, mint a környezetbiztonság (pl. árvizek), az energiabiztonság (gázellátás és -beszerzés), illetve a gyenge központi hatalommal rendelkezõ államok problémája (illegális bevándorlás, terrorizmus, szervezett bûnözés).
   A hazánkat érintõ kockázatok egy jelentõs részét a határainkon kí­vül zajló közös nemzetközi missziókban való részvétellel kezelhetjük a leghatékonyabban.

3. A Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája

1. Mi a stratégia fogalma, és mi a szerepe?
2. Milyen elemekbõl áll a Magyarország biztonságát érintõ stratégiák rendszere?
3. Melyek a katonai stratégia általános jellemzõi?
4. Mit tartalmaz a Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája?

Feladat: Készí­tsetek részletes tervet arra vonatkozóan, hogyan újí­tanátok fel saját erõtökbõl az osztályotokat! Gondoljátok végig, mi kell hozzá, honnan tudjátok beszerezni a szükséges dolgokat, és mit kell tennetek a felújí­tás során!

A stratégia fogalma és szerepe
Az emberiség történelme során a stratégia fogalma elsõsorban a háborúkhoz kapcsolódott, és a hadvezérek rendelkezésére álló eszközök gyakorlati felhasználásának általános tervét jelentette a háború sikeres megví­vása érdekében. A 20. század második felétõl a stratégia fogalmát általánosabb értelemben kezdték használni. Olyan cselekvési tervként, ami bizonyos hosszabb távú célok elérése érdekében számba veszi a célok eléréséhez szükséges eszközöket és az elérés érdekében alkalmazni kí­vánt módszereket is. Ma már egyre szélesebb körben készí­tenek és alkalmaznak stratégiákat. Így beszélhetünk például vállalati stratégiákról (elsõsorban a nagyvállalatok esetében), az államok esetében pedig egyes fontosabb szakpolitikai probléma megoldására (pl. járványügy, bûnmegelõzés, kábí­tószer-ellenes fellépése stb.), vagy egy-egy általánosabb területre (gazdaság, külpolitika, biztonság, környezetvédelem stb.) vonatkozó nemzeti stratégiákról.
   A stratégiát meg kell különböztetnünk a taktikától. Mí­g ez utóbbi az azonnali, rövid távú lépésekre vonatkozik, a stratégia egy hosszabb idõszakra határozza meg a teendõket.

A Magyarország biztonságát érintõ stratégiák rendszere
A biztonság egy állam számára kulcsfontosságú kérdés. Mivel a nemzet biztonságát közvetlenül érintõ valamennyi tevékenységgel a kormányok foglalkoznak, í­gy ezen a területen minden állam több stratégiával is rendelkezik. A legmagasabb állami szintû stratégiát általában nemzeti biztonsági stratégiának nevezzük. Magyarországon jelenleg két ilyen dokumentum van érvényben.
   Az országgyûlés által 1998 decemberében elfogadott „A Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikai alapelveirõl” szóló országgyûlési határozat, iletve a 2004 márciusában elfogadott „A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Sratégiája” cí­mû kormányhatározat. E stratégiák az állam biztonsági környezetét, biztonságpolitikájának alapelveit, nemzetközi szerzõdésekben vállalt szövetségesi kötelezettségeit, a biztonságot fenyegetõ veszélyeket í­rják le, valamint azokat, az ország rendelkezésére álló erõket, eszközöket és szervezeteket (közöttük a Magyar Honvédséget) foglalják össze, amelyekkel megõrizhetõ az állam biztonsága.
   A stratégiáknak figyelembe kell venniük a magyar biztonságot érintõ egyéb dokumentumokat is, í­gy a Magyar Köztársaság Alkotmányát, a NATO stratégiai koncepcióját (1999), az Európai Biztonsági Stratégiát (2004), és azoknak a nemzetközi szervezeteknek az alapelveit is, melyeknek az elvei meghatározzák a nemzetközi kapcsolatokat (Egyesült Nemzetek Szervezete, Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet).

A nemzeti katonai stratégia általános jellemzõi
íltalános értelemben a nemzeti katonai stratégia – amelynek kidolgozásáért szinte mindenütt a védelmi minisztériumok felelõsek – a fegyveres erõk fejlesztésével és alkalmazásával kapcsolatos elveket, célokat, erõforrásokat és tevékenységformákat foglalja össze. Célja, hogy a fegyveres erõ maximálisan szolgálja a nemzet biztonságát, illetve a katonai-védelmi feladatokat sikeresen, hatékonyan és megbí­zhatóan hajtsa végre. A katonai stratégia úgynevezett ágazati stratégia, vagyis kizárólag a nemzet biztonságának és a nemzeti érdekek érvényesí­tésének azokkal a területeivel foglalkozik, amelyek katonai erõk vagy eszközök bevetését, felhasználását igénylik.
   A nemzeti katonai stratégia a katonapolitikai helyzetet értékeli és a katonai jellegû válságokat elemzi. A biztonságot fenyegetõ tényezõk közül azokat veszi számba, amelyek elhárí­tásában a fegyveres erõkre hárulnak feladatok.
   A katonai stratégia konkretizálja az egyes feladatokat, az alkalmazás várható körülményeit, a hadviselési módokat és a szükséges eszközrendszert, azaz meghatározza:
• a haderõ feladatait, a lehetséges szövetségeseket;
• a fegyveres erõk feladatait és szerepét a szövetségesek közötti együttmûködésben;
• a szövetségi kötelezettségekbõl fakadó békeidejû és harci feladatokat;
• az ország védelmi koncepcióját;
• a védelemhez szükséges fegyveres erõk nagyságát és felkészí­tését;
• az esetleges fegyveres küzdelem természetét, méreteit, módját;
• a fegyveres erõk szervezetét, haditechnikai ellátását, mozgósí­tásának menetét;
• a fegyveres erõk rövid és hosszú távú fejlesztéséhez és a feladatok ellátásához szükséges erõforrásokat, és javaslatot tesz azok felhasználására.

A Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája
Magyarországon a rendszerváltás után elõször 2009 januárjában fogadott el a kormány katonai stratégiát. A stratégia szerint Magyarország biztonságára – katonai eszközöket vagy  közremûködést igénylõ – kockázatot jelenthetnek:
• az ország területén és környezetében elõforduló ipari és természeti katasztrófák, környezetszennyezések, járványok;
• a kritikus infrastruktúra elleni támadások;
• az illegális migráció és kereskedelem;
• a térség egyes országaiban illegálisan, illetve ellenõrizetlenül tartott nagy mennyiségû fegyver, lõszer és robbanóanyag.

A stratégia a következõ fõbb elvekre alapozza a magyar védelempolitikát:
• a honvédelem két pillére a nemzeti önerõ és a szövetségi együttmûködés;
• Magyarország egyetlen államot sem tekint ellenségesnek;
• a Magyar Köztársaság a NATO és az Európai Unió aktí­v és konstruktí­v tagja;
• a Magyar Honvédség a nemzetközi jog alapján részt vesz régiónk és a világ stabilitásának megõrzését szolgáló békefenntartó, humanitárius mûveletekben.

A stratégia alapelvként határozza meg azt is, hogy a Magyar Honvédségnek
olyan haderõfejlesztést kell megvalósí­tania, és olyan képességeket kell fejlesztenie,
amelyek lehetõvé teszik a hatékony reagálást a biztonsági környezet változásaira.

FELADATOK
1. Keressetek rá az interneten arra, milyen problémák kapcsán dolgoztak ki nemzeti stratégiákat Magyarországon! Beszéljétek meg, hogy vajon miért e problémák kapcsán került sor stratégiák kidolgozására!
2. Beszéljétek meg, hogy a biztonság területén szerintetek milyen stratégiák kidolgozására lenne szükség! Keressetek rá az interneten, hogy vajon készültek-e, illetve készülnek-e ilyen stratégiák Magyarországon!
3. Nézzetek utána, hogy a Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája milyen konkrét
területek fejlesztését tartja szükségesnek a Magyar Honvédség esetében!

ÖSSZEFOGLALíS
A stratégia olyan cselekvési terv bizonyos hosszabb távú célok elérése érdekében, amely számba veszi a célok eléréséhez szükséges eszközöket és az elérés érdekében alkalmazni kí­vánt módszereket is.
   A legmagasabb állami szintû stratégiát általában nemzeti biztonsági stratégiának nevezzük. Magyarországon jelenleg két ilyen dokumentum van érvényben. Az országgyûlés által 1998 decemberében elfogadott „A Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikai
alapelveirõl” szóló határozat, illetve a 2004 márciusában elfogadott „A Magyar
Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiája” cí­mû kormányhatározat.
   A nemzeti katonai stratégia olyan ágazati stratégia, amely a katonapolitikai helyzetet értékeli, és a katonai jellegû válságokat elemzi. A biztonságot fenyegetõ tényezõk közül azokat veszi számba, amelyeknek elhárí­tásában a fegyveres erõkre hárulnak feladatok.
   Magyarországon a rendszerváltást követõen elõször 2009 januárjában fogadott el a kormány katonai stratégiát.

 

4. A NATO létrejötte, bõví­tésének állomásai

1. Melyek voltak a NATO létrejöttének okai?
2. Mit jelent a kollektí­v védelem és a kollektí­v biztonság fogalma?
3. Hogyan bõvült a NATO szerepköre?
4. Melyek voltak a NATO bõví­tésének eddigi állomásai?

Feladat: Idézzétek fel, milyen katonai szövetségekrõl tanultatok történelmi tanulmányaitok során! Kik kötötték õket, és milyen célból?

A NATO létrejöttének okai
A második világháború végén és azt követõen – 1944 júliusa és 1948 februárja között – a Szovjetunió a nyugati világgal ellenséges kommunista rendszereket segí­tett hatalomra azoknak a közép- és kelet-európai országoknak a területén, amelyekbõl a szovjet Vörös Hadsereg ûzte ki a fasiszta német megszállókat.
Ezeket az országokat a Szovjetunió kétoldalú szerzõdésekkel saját érdekszférájához kapcsolta.
   A további orosz terjeszkedéstõl tartva tí­z nyugat-európai ország, tovább Kanada és az Egyesült íllamok 1949. április 4-én Washingtonban megalakí­totta az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezetét. A szervezet – angol nevének (North Atlantic Treaty Organisation) rövidí­tésébõl – NATO-ként vált közismertté.
   A NATO 14 cikkelybõl álló alapí­tó dokumentumát aláí­ró felek leszögezték, hogy egyesí­tik erõiket „közös védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására”, továbbá, hogy az észak-atlanti térségben „elõmozdí­tsák a stabilitást és a jólétet”, és megõrizzék „népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein nyugvó közös örökségét”.

A kollektí­v védelem és kollektí­v biztonság fogalma
A NATO-t létrehozó washingtoni szerzõdés legfontosabb cikke az 5., amely kimondta: a felek bármelyikük elleni támadást valamennyiük elleni támadásnak tekintenek, és közösen sietnek a megtámadott megsegí­tésére. Történetének elsõ negyven évében alapvetõen ez a cikkely határozta meg a NATO mint nemzetközi szervezet kollektí­v védelmi jellegét.
   Kollektí­v védelemrõl akkor beszélhetünk, ha egy szövetség tagállamai kötelezik magukat arra, hogy külön és együtt katonai eszközök bevonásával segí­tségére lesznek egy (vagy több) tagállamnak a szövetségen kí­vülrõl jövõ fenyegetés vagy támadás esetén.
   A kollektí­v védelem fogalmát érdemes megkülönböztetni a kollektí­v biztonságtól, amely például a két világháború közötti Népszövetséget jellemezte, vagy ma az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) jellemzi. A kollektí­v biztonsági rendszer tagjai arra kötelezik magukat, hogy a rendszer egy (vagy több) tagjának egy másik (vagy több) tag általi fenyegetettsége vagy megtámadása esetén katonai eszközök bevonásával közösen segí­tséget nyújtanak. A kifelé irányuló kollektí­v védelemmel ellentétben a kollektí­v biztonság befelé irányul, mivel középpontjában a részt vevõ államok közötti konfliktusok kezelése áll.

A NATO bõvülõ szerepköre
Jóllehet a világ legerõsebb katonai szervezete a Szovjetunióval és szövetségi rendszerével szemben jött létre, a NATO a Varsói Szerzõdés 1990. júniusi, illetve a Szovjetunió 1991. decemberi felbomlását követõen is fennmaradt. Szerepköre ugyanakkor 1990 után többször is módosult. Bár kollektí­v védelmi funkciója továbbra is megmaradt, e szerepkör az 1990-es évek elsõ felétõl kiegészült a válságkezeléssel, az 1990-es évek végétõl a stabilitás és a biztonság kiterjesztésével, az USA ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás után pedig a terrorizmus elleni küzdelemmel.
   A szövetség elõször a délszláv háborúk kapcsán vállalt különbözõ tí­pusú válságkezelést: például békekikényszerí­tést (1994-ben a Szarajevót körbezáró boszniai szerb hadsereg, 1999-ben pedig a koszovói albánokkal szemben katonai erõvel fellépõ Jugoszlávia bombázásával), illetve békefenntartó és stabilizációs
szerepet (1996-tól az SFOR-misszióval Boszniában, 1999-tõl a KFOR-misszióval Koszovóban). Ugyancsak stabilizáló missziót indí­tott 2002-tõl a háborút követõen Afganisztánban.
   A stabilitás és a biztonság kiterjesztését a szövetség egyrészt a kelet-középeurópai országokkal való kibõvülésével, másrészt új tí­pusú külkapcsolataival érte el. (az 1991-tõl a NATO és a NATO-n kí­vüli európai országok biztonsági párbeszédének fórumaként szolgáló Észak-atlanti Együttmûködési Tanács (1997-tõl Euro-atlanti Partnerségi Tanács), az 1994-tõl a NATO és nem NATOtag országok katonai együttmûködését célul tûzõ Partnerség a békéért (PfP – Partnership for Peace) program, és az észak-afrikai és közel-keleti országokkal 1994-ben megkezdett Mediterrán dialógus. A szervezet ugyanis mind a NATOtagságot, mind pedig a NATO-val fenntartott kapcsolatokat olyan feltételekhez kötötte és köti, amelyek kiszámí­thatóbb magatartásúvá és a biztonság területén együttmûködõbbé teszik az abban résztvevõket.

A NATO bõví­tésének állomásai
Alapí­tó tagok:

1949. Amerikai Egyesült íllamok, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália.

Késõbb csatlakozott országok:
1952. Törökország és Görögország
1955. Német Szövetségi Köztársaság
1982. Spanyolország
1999. Csehország, Lengyelország, Magyarország
2004. Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia
2009. Albánia, Horvátország

FELADATOK
1. Földrajzi térképeteken kövessétek nyomon, hogy milyen mértékben nõtt a NATO földrajzi kiterjedése megalakulásától napjainkig!
2. Gyûjtsétek össze az Euroatlanti Partnerségi Tanácsban, a Partnerség a békéért programban és a Mediterrán dialógusban részt vevõ országokat, és földrajzi térképeteken kövessétek nyomon, hogy milyen mértékben nõtt meg földrajzi értelemben a NATO kapcsolatrendszere e kezdeményezések révén!
3. Vitassátok meg közösen a kollektí­v védelem és a kollektí­v biztonság közötti különbségeket!

ÖSSZEFOGLALíS
A NATO a Szovjetunióval és szövetségi rendszerével szemben jött létre Washingtonban, 1949. április 4-én.
   A washingtoni szerzõdés 5. cikke biztonsági garanciát nyújt a NATO tagállamainak. Kollektí­v védelem esetén egy szövetség tagállamai kötelezik magukat arra, hogy katonai eszközök is segí­tségére lesznek egy tagállamnak a szövetségen kí­vülrõl jövõ támadás esetén.
   A kollektí­v biztonság rendszer tagjai arra kötelezik magukat, hogy a rendszer egy tagjának egy másik tag általi megtámadása esetén katonai eszközök bevonásával közösen segí­tséget nyújtanak.
   Az 1990-es évektõl a NATO szerepköre kiegészült a válságkezeléssel, a stabilitás és a biztonság kiterjesztésével, valamint a terrorizmus elleni küzdelemmel.

 

5. A NATO fontosabb szervei és mûködésének jellemzõi

1. Hogyan mûködik a NATO?
2. Mit jelent a konszenzus fogalma?
3. Milyen eszközök állnak a NATO rendelkezésére?
4. Melyek a NATO legfontosabb szervei?

Feladat: Idézzétek fel, hogy hol tanultatok a közös nevezõ és a vétó fogalmáról! Hogyan kaphatnak szerepet e fogalmak egy sok tagból álló szervezet mûködésében?

A NATO mûködésének alapelvei
A NATO-tagállamok együttmûködése két alapelvre épül: a részt vevõ államok döntéshozatali függetlenségének (szuverenitásának) kölcsönös elismerésére, illetve a közös politika közös döntéshozatal révén történõ kialakí­tására. Azokat a szervezeteket, amelyek elismerik tagjaik teljes körû szuverenitását, kormányközi alapon mûködõ szervezeteknek nevezzük. Az Észak-atlanti Szerzõdés Szervezete is ilyen. A NATO politikája gyakorlatban mindig az, amiben a szövetség valamennyi tagállama egyetért.
   A közös álláspont kialakí­tása kulcsfontosságú, ha a tagállamok a biztonságukat érintõ kihí­vásokra nem pusztán saját erõforrásukra támaszkodva kí­vánnak reagálni, hanem elvárják a többi tagállam részvételét is. A gyakorlati együttmûködés legfontosabb formája a szövetségen belül a konzultáció. Ez lényegében mindenféle kérdésre kiterjed, érvényes minden szintre – a legmagasabb kormányzati szférától egészen az egyes intézményekig (pl. kutatóintézetek) –, és az elõzetes tájékoztatástól az utólagos értékelésig egy-egy kérdés megoldásának teljes folyamatát magában foglalja. Ez a több évtizedes gyakorlat lehetõvé teszi sürgõs és kényes kérdések megoldását is.

A konszenzus fogalma
Mivel a NATO – szemben az Európai Unióval – kormányközi szervezet, a szövetségen belüli közös határozathozatal folyamata a konszenzuson alapul. A konszenzus a felek – jelen esetben a NATO-tagállamok – közötti olyan megegyezés (konkrét megállapodás), amelyben kölcsönösen figyelembe veszik
egymás érdekeit is. A konszenzusos döntés tehát – egyfajta legkisebb közös nevezõként – a saját és mások érdekeit is tartalmazza, oly módon, hogy annak végrehajtása a felek közös érdekévé váljon. Természetesen a konszenzus elérése – a gyors és sokoldalú információcsere és jól mûködõ konzultációs mechanizmus mellett – a megállapodásra való törekvést is feltételezi a felek részérõl. A konszenzusos döntéshozatalnak ugyanis két összetevõje van. Egyrészt megadja a jogot minden egyes tagállamnak ahhoz, hogy a tárgyalt kérdésre vonatkozó döntést vétójával megakadályozza. Másrészt belátható, hogy e szabály alapján csak akkor mûködhet egy szövetség, ha a tagállamok a konszenzusos eljárást elsõsorban nem a vétójog gyakorlásának, hanem a megállapodások közös kialakí­tásának lehetõségeként értelmezik. Azok az országok, amelyek beléptek a NATO-ba, a kollektí­v védelemért cserébe gyakorlatilag ez utóbbit vállalták.

A NATO rendelkezésére álló eszközök
A NATO olyan kormányközi alapon mûködõ szövetség, amely tagjainak biztonságát politikai és katonai eszközök együttes alkalmazásával igyekszik garantálni. Az eszközök sorából a politikai természetûek között kell megemlí­teni a diplomáciát, a dialógust és a döntések meghozatalához szükséges konszenzus kialakí­tását, továbbá a szövetség és a partnerországok közötti politikai együttmûködést. A katonai természetû eszközök közül a legfontosabb a tagállamok haderejére alapozott kollektí­v védelmi kötelezettség, a nemzetközi válságok kezeléséhez való hozzájárulás, továbbá a katonai természetû feladatok ellátásához szükséges katonai fejlesztések és képességek biztosí­tása. A NATO esetében tehát félrevezetõ a katonai és a politikai jelleg mesterséges elkülöní­tése: a szervezetben a politikai és a katonai elemek nem választhatók külön.

A fõtitkár
A fõtitkár a szervezet elsõ számú politikai tisztségviselõje. A tagállamok nevezik ki, és õ elnököl a fontosabb testületek ülésein. Betölti a NATO szóvivõjének szerepét is. Kulcsszerepe van a külsõ kormányokkal való kapcsolattartásban, valamint a tagállamok kormányai között felmerülõ nézeteltérések rendezésében.

A NATO legfontosabb szervei
A tényleges döntési jogkörrel a szervezeten belül az Észak-atlanti Tanács rendelkezik. E Tanács a tagállamok állandó képviselõibõl áll, akik hetente legalább egy alkalommal üléseznek. Elnöke a NATO fõtitkára. íœlésein minden állam azonos jogokkal rendelkezik, és döntéseit egyhangúlag hozza, amelyek í­gy a tagállamok közös akaratát fejezik ki. Az üléseken a fõtitkár vagy helyettese elnököl. A megvitatott témák és meghozott döntések a szervezet tevékenységének minden területére kiterjednek.
   Ha különösen fontos kérdésrõl van szó, akkor a Tanács külügyminiszteri vagy kormányfõi szinten ül össze, de a testület jogosí­tványai és döntéseinek érvényessége független attól, hogy milyen összetételben ülésezik. A Tanács biztosí­tja a NATO-tagállamok számára a közvetlen fórumot minden olyan kérdés felvetésére, amely biztonságukat érinti. A Tanács jogosult munkájának elvégzéséhez újabb testületeket (bizottságokat, tervezõ és elemzõ csoportokat) létrehozni.
   A Védelmi Tervezõ Bizottság általában az állandó képviselõkbõl áll, de évente legalább két alkalommal a védelmi miniszterek szintjén ülésezik. A jelentõsebb katonai és védelmi tervezési ügyekkel foglalkozik, gyakorlatilag a NATO legfontosabb katonai testülete. Franciaország 1966 és 2009 között nem vett részt a
munkájában. A közös védelmi tervezéshez való csatlakozás meghatározó szerepet játszott az új tagországok és a tagjelöltek védelmi reformfolyamataiban.
   A Nukleáris Tervezõ Csoport hasonló szinten ülésezik, és ugyanazon státussal rendelkezik, mint a Védelmi Tervezõ Bizottság. A nukleáris erõket érintõ kérdések (nukleáris politika, nukleáris stratégia, nukleáris képességek) tartoznak a hatáskörébe. Franciaország e testület munkájában 2009-es visszatérése ellenére sem vesz részt, a fegyveres erõkkel nem rendelkezõ Izland pedig polgári megfigyelõvel képviselteti magát. A bizottság aktivitása a hidegháború befejezõdése után radikálisan csökkent.
   A Nemzetközi Titkárság munkatársait a tagországok delegálják. Közel másfélezer munkatárs intézi a szervezet külsõ kapcsolatait. Fõ feladatuk a NATO munkabizottságaiban folyó tevékenység, valamint a szövetség döntéseinek elõkészí­tése és támogatása.
   A Katonai Bizottság a NATO a legmagasabb rangú katonai szerve. Felelõs mindazon javaslatok megtételéért, amelyeket a közös védelem érdekében szükségesnek tartanak. Irányí­tja a NATO fõparancsnokságait. Elnöke részt vesz az Észak-atlanti Tanács, a Védelmi Tervezõ Bizottság és a Nukleáris Tervezõ Csoport ülésein. Tagjai a tagországok haderõinek vezérkari fõnökei. Évente legalább két alkalommal ülésezik.
   A Katonai Bizottság munkáját a Nemzetközi Katonai Törzs támogatja.
   A NATO egyesí­tett katonai szervezete adja a kereteket a tagországok védelmének biztosí­tásához. A szervezet érdekszférájához tartozó térségeket katonai parancsnokságok hálózata fedi le (ezek száma jelenleg 20). A katonai parancsnokságok megteremtik a feltételeket a fegyveres erõk közös gyakorlataihoz, a távközlési és információs rendszerek mûködtetéséhez, a légvédelem, a logisztikai támogatások terén megvalósuló együttmûködéséhez, az eljárások és a felszerelés szabványosí­tásához, illetve közös felhasználásához.

FELADATOK
1. Vitassátok meg, hogy a NATO mûködési elvei miért tekinthetõk demokratikusnak? Milyen elõnyökkel jár az, ha egy védelmi szövetség konszenzusos módon hozza meg döntéseit? Milyen veszélyei lehetnek ugyanekkor ennek?
2. Keressétek meg az interneten, hogy kik töltik be jelenleg a NATO legfontosabb szerveinek vezetõ tisztségeit (fõtitkár, Katonai Bizottság elnöke)!
3. Gyûjtsetek információt arra vonatkozóan, hogy Magyarország jelenleg hol és hány NATO-misszióban vesz részt!

ÖSSZEFOGLALíS
A NATO politikája gyakorlatban mindig azt jelenti, amiben a szövetség valamennyi tagállama egyetért.
   A szövetségen belüli közös határozathozatal konszenzuson alapul, vagyis a tagállamok kölcsönösen figyelembe veszik egymás érdekeit is.
   Azok az országok, amelyek beléptek a NATO-ba, a kollektí­v védelemért cserébe azt vállalták, hogy a konszenzusos eljárást nem annyira vétójogként, hanem a megállapodások kialakí­tására vonatkozó politikai kötelezettségként értelmezik.
   A NATO legfontosabb szervei: az Észak-atlanti Tanács, a Védelmi Tervezõ Bizottság, a Nukleáris Tervezõ Csoport, a Nemzetközi Titkárság, a Katonai Bizottság és a Nemzetközi Katonai Törzs.


6. A NATO feladatai a 21. század elsõ évtizedében

1. Hogyan változott a NATO?
2. Mi az „out of area” misszió?
3. Melyek a NATO elõtt álló új tí­pusú kihí­vások?

Feladat: Idézzétek fel, hogy milyen biztonsági kihí­vásokkal kell szembenéznie Magyarországnak!
Csoportosí­tsátok ezeket aszerint, hogy jelenleg Magyarország szempontjából melyiket tartjátok a leginkább veszélyesnek, és melyiket kevésbé!

A változó NATO
A NATO 2009-ben volt hatvanéves. A szövetség azért tudott fennmaradni hat évtizeden át, mert szervezeti, katonai és politikai fejlõdése szorosan kapcsolódott a mindenkori nemzetközi helyzet alakulásához. Változását leginkább stratégiai koncepcióiban érhetjük tetten. A hidegháború éveiben (1949–1990) fõ célja értelemszerûen a Szovjetunió vezette kommunista tábor katonai és politikai féken tartása volt. Ezt kezdetben a tömeges megtorlás stratégiájával (1949–1967), majd pedig a rugalmas reagálás és válságkezelés stratégiájával (1967–1991) remélte elérni.
   A tömeges megtorlás koncepciója értelmében a tagállamok bármelyike ellen irányuló katonai támadás esetén az agresszornak számolnia kellett nukleáris fegyverek bevetésével a NATO részérõl. Az 1962. októberi kubai rakétaválság azonban nagyon is valószerû közelségbe hozta az esetleges nukleáris háborút.
Ez az Egyesült íllamok vezetését arra ösztönözte, hogy a tömeges megtorlás doktrí­nája helyett egy olyan új katonai tervet dolgozzon ki, amely a merev nukleáris szembenállás helyett rugalmasabb alternatí­vát kí­nál a válságok kezelésére.
   Az 1967-ben elfogadott rugalmas reagálás és válságkezelés értelmében a NATO minden katonai kihí­vásra kezdetben közvetlen védekezéssel, ennek kudarca esetén hagyományos fegyverekkel való támadással válaszol, és csak végsõ megoldásként alkalmazza a korábban elsõdlegesnek tekintett általános nukleáris csapást. Bár eleinte – fõként Európában – a rugalmas reagálás katonai vonatkozásai voltak elõtérben (pl. a rakétatelepí­tések), az új stratégia valójában a politikát és a diplomáciát tette a válságkezelés fõ eszközévé. A hidegháború befejezõdésével pedig a politikai válságkezelés vált a NATO egyik kulcsfontosságú funkciójává.
   A Varsói Szerzõdés és a Szovjetunió széthullását követõen, 1991 novemberében Rómában hagyták jóvá a NATO új stratégiai koncepcióját. Az új stratégia elfogadására egy olyan új helyzetben került sor, amelyben a korábbi idõszakkal ellentétben nem a katonai fenyegetés jelentette a legfõbb veszélyt a szövetség számára. Ennek megfelelõen a szövetség vezetõi  egfontosabb célként a keletközép- európai országok, illetve a Szovjetunió felbomlása után létrejövõ új államok demokratizálódásának elõsegí­tését tûzték célul maguk elé. Azért, hogy „egyetlen ország se gyakorolhasson nyomást egyetlen más európai országra sem, és fölénye révén ne kényszerí­thesse rá az akaratát sem erõszak alkalmazásával, sem pedig az erõszakkal való fenyegetéssel”.
   Ezzel párhuzamosan a NATO-tagállamok – és a volt Varsói Szerzõdés tagállamai is – jelentõsen csökkentették haderejüket és fegyverzeteiket, ideértve atomfegyvereiket is. A NATO szárazföldi csapatainak létszáma 25, a haditengerészeti egységek több mint 10, a légiflotta pedig mintegy 25 százalékkal csökkent. 1991 és 1993 között a szövetségesek több mint 80 százalékkal csökkentették szárazföldi telepí­tésû nukleáris fegyvereik számát.

Az „out of area” missziók
A NATO hidegháború utáni tevékenységében az egyik legnagyobb változást a felelõsségi körzetén kí­vül („out of area”) – vagyis tagállamainak területén kí­vül – végrehajtott mûveletei jelentették. Elõször az 1991–1995 között zajló délszláv háború kapcsán vetõdött fel az a kérdést, vajon milyen erõ képes megfékezni a harcokat, különösen olyankor, amikor ezeknek ártatlan civil lakosok esnek áldozatul. A Varsói Szerzõdés felbomlása után a NATO maradt az egyetlen olyan nemzetközi szervezet a nemzetközi porondon, amely erre alkalmas katonai erõvel rendelkezett. A nemzetközi közösségben lényegében konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a szövetség vállalja fel a délszláv háború megfékezésének feladatát.
   Az elsõ ilyen katonai mûveletekre a Jugoszlávia elleni nemzetközi büntetõrendelkezések (szankció, embargó) betartatása kapcsán került sor 1993 júniusától. 1994-ben és 1995 elsõ felében – az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) felhatalmazása alapján – a NATO már erõt is alkalmazott korlátozott légicsapások formájában boszniai szerb katonai célpontok ellen, válaszul az ENSZ BT határozatainak megsértésére.
   A délszláv háborút lezáró daytoni békét követõen – szintén az ENSZ BT felhatalmazása alapján – ugyancsak a NATO irányí­totta a boszniai béke- és stabilizációs mûveleteket 1995 decemberétõl 1996 decemberéig az IFOR, 1996 decemberétõl 2004 decemberéig pedig az SFOR keretében.
   1999. március 24. és június 10. között a szövetség újra légicsapásokkal kényszerí­tette rá Jugoszláviát a koszovói szerb katonai mûveletek leállí­tására. A NATO-nak ezt az akcióját azonban komoly nemzetközi kritika érte, mivel az akcióhoz a szövetség – a BT-tag Oroszország és Kí­na ellenállása miatt – nem szerezte meg az ENSZ jóváhagyását. A légi háborút követõen ugyanakkor a szövetség felhatalmazást kapott az ENSZ-tõl a koszovói stabilizálást célul tûzõ KFOR misszióra.
   A felelõsségi körzeten kí­vüli válságkezelõ mûveleteket a szövetség 1999-ben Washingtonban elfogadott új stratégiai koncepciója tette a NATO hivatalos politikájává. Az új koncepció kimondta azt is, hogy a jövõben a tagállamok katonai képességeit is ehhez kell igazí­tani. A felelõsségi körzeten kí­vüli válságkezelõ mûveletek stratégia szintû hivatalos felvállalásával a szövetség jelentõsen módosí­totta a hidegháborúra jellemzõ, területcentrikus biztonságfelfogását, és elfogadta, hogy a NATO-tagállamok érdekeinek védelme és képviselete is a szövetség feladata.

A NATO és az új tí­pusú kihí­vások
A hidegháború végével megváltozott biztonságpolitikai környezetet elemezve a NATO egy sor új biztonsági kihí­vást is azonosí­tott. A szövetség egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az 1990-es évektõl a biztonságot fenyegetõ konfliktusok és folyamatok egy része az államok mûködési zavaraihoz kapcsolható.
Konfliktusok ugyanis leggyakrabban olyan államokban jelentkeztek, ahol a központi hatalom meggyengült, és nem volt ereje garantálni a társadalom egésze által elvárt biztonságot és gazdasági fejlõdést. Ezekben az országokban a központi hatalom meggyengülése gazdasági és szociális válságot idézett elõ.
Ez lehetõséget adott a társadalom bizonyos közösségeinek és csoportjainak arra is – például az állammal nem rendelkezõ nemzeteknek, a hatalmat megragadni kí­vánó politikai csoportosulásoknak, a terrorista szervezeteknek, a szervezett bûnözõi csoportoknak stb. –, hogy saját céljaikat erõszakos, fegyveres
úton, államon belüli vagy akár államok közötti konfliktusokat gerjesztve érjék el. A fegyveres konfliktusok, a gazdasági és szociális válságok veszélyes folyamatokat (pl. menekültáradatot) indí­tottak el. A központi hatalom gyengesége pedig felbátorí­totta a terrorista és a szervezett bûnözõi csoportokat, amelyek
pedig nem csupán az adott országot és környezetét, de távolabbi térségek biztonságát is fenyegetik.
   A NATO felelõsségi körzetén kí­vüli misszióinak egy része épp a fenti problémákat kí­vánja orvosolni. A szövetség az 1990-es évek második felétõl a békefenntartás mellett egyre inkább olyan stabilizációs mûveleteket kezdeményez és hajt végre, amelyeknek célja a központi kormány hatalmának, az állam normális mûködésének visszaállí­tása. Ezek a feladatok ugyanakkor csak részben katonai jellegûek, í­gy a NATO-nak egyre inkább együtt kell mûködnie az erre szakosodott vagy az ilyen képességekkel rendelkezõ nemzetközi szervezetekkel (pl. az ENSZ-szel és az Európai Unióval).
   A szövetség számára komoly kihí­vást jelent az is, hogy miközben az atomfegyverek több mint 95 százalékával rendelkezõ két legnagyobb állam – az Egyesült íllamok és Oroszország – a hidegháborút követõen jelentõsen csökkentették atomarzenáljukat, bizonyos országok (pl. Észak-Korea és Irán) atomfegyverek és tömegpusztí­tó fegyverek, illetve hordozóeszközeik megszerzésére, elõállí­tására törekszenek annak érdekében, hogy javí­tsák regionális hatalmi pozí­cióikat. E fegyverek azonban agresszí­v politikai vezetõk vagy terrorcsoportok kezébe jutva komoly fenyegetést jelenthetnek az adott állam szûkebb vagy tágabb környezetére. A NATO ezért kulcsfontosságú céljának tekinti
az atom- és a tömegpusztí­tó fegyverek elterjedésének (proliferációjának) megakadályozását
is.

   Az Egyesült íllamok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások – amelyek csaknem 3000 ártatlan civil halálát okozták – a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet is a NATO biztonságpolitikájának egyik központi kérdésévé tették. A terrortámadásokat követõen a szövetség – történetében elõször – életbe léptette az Észak-atlanti Szerzõdésnek a kollektí­v védelemrõl szóló 5. cikkét, majd megkezdte a terrorizmus elleni fellépés különbözõ politikai és katonai elemeinek kidolgozását. A terrorizmus elleni fellépés célját a szövetség megjelení­tette a folyamatban lévõ, illetve az újonnan indí­tott mûveleteiben is. Ez utóbbiak közé tartozik például a NATO 2001 októberében megkezdett földközi-tengeri hajózást ellenõrzõ mûvelete (OAE), illetve a 2002 januárjában megindí­tott afganisztáni stabilizációs misszió (ISAF).

6a A NATO ISAF fõparancsnoksága Afganisztánban

   A 21. századra a számí­tógépes hálózatok, az informatikai rendszerek és az internet a modern társadalmak és a modern világgazdaság mûködésének nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. A legfejlettebb országokban ezek mûködtetik a közlekedést, a pénzügyi, az egészségügyi, az energetikai rendszereket, és az állami közigazgatásban is nélkülözhetetlenek. A világháló teszi lehetõvé a nemzetközi pénzügyi rendszer állandó mûködését is (pl. tõzsdék, bankok). Mivel az informatikai rendszerek meghibásodása, netán összeomlása felmérhetetlen károkat okozhat egy társadalom számára, védelmük ma már kulcsfontosságú az állam biztonsága szempontjából.
   A számí­tógépek világméretû terjedésével párhuzamosan az 1990-es évek végétõl egyre gyakoribbá vált, hogy bizonyos csoportok, olykor kormányok ellenséges szándékkal számí­tógépes támadást indí­tanak más országok informatikai rendszerei ellen. E jelenséget a biztonságpolitikai szakirodalom cyberbûnözésnek nevezi. 2007 óta a NATO a cyberbûnözés elleni fellépést is fontos céljának tekinti.

6b A NATO afganisztáni egyéni beosztásaira történõ felkészí­tõ tanfolyama

   Az energiabiztonságot (egy adott állam energiaellátását és az energiabeszerzés állandó biztosí­tását), valamint az éghajlatváltozásból eredõ biztonsági problémákat a NATO szintén kihí­vásként azonosí­totta. Tekintettel azonban arra, hogy e kihí­vások nem katonai jellegûek, a tagállamok ezek kezelése érdekében nem a NATO keretei között lépnek fel.

FELADATOK
1. Beszéljétek meg, miért maradhatott hatékony a NATO hat évtizeden keresztül!
2. Beszéljétek meg, miért került sor a NATO „out of area” mûveleteire! Nemzetközi értelemben mi tette törvényessé õket?
3. Miért kell összefognia a NATO-nak más nemzetközi szervezetekkel az államok mûködési zavaraiból fakadó biztonsági kihí­vásokkal kapcsolatban?
4. Vessétek össze a Magyarországot és a NATO-t érintõ biztonsági kihí­vásokat!

ÖSSZEFOGLALíS
A NATO azért tudott fennmaradni hat évtizeden át, mert szervezeti, katonai és politikai fejlõdése szorosan kapcsolódott a mindenkori nemzetközi helyzet alakulásához.
   A NATO hidegháború utáni tevékenységében az egyik legnagyobb változást a tagállamainak területén kí­vül („out of area”) végrehajtott mûveletei jelentették. Ezekre – egyetlen kivételtõl eltekintve – mindig ENSZ-felhatalmazás alapján került sor.
   A felelõsségi körzeten kí­vüli válságkezelõ mûveletekben a hidegháborúra jellemzõ, területcentrikus biztonságfelfogás jelentõs módosulása tükrözõdik. A NATO nem csupán tagállamainak területét, de érdekeit is védi és képviseli.
   Az 1990-es évektõl a biztonságot fenyegetõ kihí­vások jelentõs része (pl. a regionális konfliktusok, a terrorizmus, a nemzetközi szervezett bûnözés, a migráció) az államok mûködési zavaraihoz kapcsolható.
   A szövetség számára komoly, új tí­pusú kihí­vást jelent a tömegpusztí­tó fegyverek proliferációja, a terrorizmus és a cyberbûnözés.

7. A terrorizmus elleni küzdelem

1. Mi a terrorizmus?
2. Kit fenyeget a terrorizmus?
3. Milyen eszközökkel küzd a világ a terrorizmus ellen?
4. Mi a szerepe a katonáknak a terrorizmus elleni küzdelemben?

Feladat: Idézzétek fel, mit tanultatok a jakobinus diktatúráról, és milyen összefüggésben hallottátok Gavrilo Princip nevét! Nézzetek utána az interneten, hogy mi történt 2001. szeptember 11-én! Készí­tsetek rövid beszámolót a történtekrõl!

A terrorizmus fogalma
A terrorizmus – a szó a latin ijedtség, rémület jelentésû fõnévbõl származik – végigkí­sérte az emberiség történetét. A „társadalomra kényszerí­tett rettegés” értelmében a kifejezés a nagy francia forradalom – a jakobinus diktatúra – óta használatos. Bár a fogalomnak nincs olyan nemzetközi jogi definí­ciója, amelylyel
kapcsolatban széles körû egyetértés alakult ki, tartalmilag a terrorizmus fegyvertelen, civil emberek vagy vagyontárgyaik ellen politikai szándékból elkövetett, válogatás nélküli erõszakot jelent. A közös definí­ció hiányában a nemzetközi jog azt igyekszik meghatározni, hogy mi nem terrorizmus. Így az idegen megszállás ellen ví­vott nemzeti felszabadí­tó és függetlenségi harcot, a demokratikus és emberi jogok érvényesülése érdekében felvállalt küzdelmet a nemzetközi jog nem tekinti terrorista cselekménynek. A nemzetközi dokumentumok azt is hangsúlyozzák, hogy a terrorizmus nem köthetõ egyetlen valláshoz, nemzetiséghez vagy kultúrához sem, és ilyen állí­tás nem igazolható azzal sem, ha ezek nevében követnek el ilyen cselekményeket.
   Minden ország büntetõtörvénykönyve tartalmazza azt, mit tekint az adott társadalom terrorcselekménynek, illetve terrorista tevékenységnek. A cselekmények között leggyakrabban a következõket találhatjuk: gyilkosság, túszejtés, repülõgép-eltérí­tés, autóba rejtett pokolgépek, öngyilkos bombarobbantás, merénylet és tömeggyilkosság. Vagyis többnyire olyan, politikai okokból elkövetett cselekményeket jelölnek meg terrorista cselekményként, amelyek egyébként is bûncselekményeknek minõsülnek. Továbbá terrorista tevékenységnek tekintik a terrorista csoporthoz való tartozást tagként vagy vezetõként, a terrorista cselekmények és szervezetek pénzügyi és egyéb támogatását, a közvélemény megfélemlí­tését vagy fenyegetését, a létfontosságú köz- vagy magánszolgáltatások és rendszerek megrongálását is.

A terrorfenyegetettségrõl
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a világ különbözõ térségeinek terrorfenyegetettsége igen eltérõ. 2001 óta a világ terrorcselekményeinek mintegy nyolcvan százalékát a közel-keleti és dél-ázsiai térség országaiban követték el: ezek a régiók adták a terrorizmus halálos áldozatainak mintegy nyolcvan százalékát is. A legtöbb halálos áldozatot követelõ terrortámadásra az Egyesült íllamokban került sor: 2001. szeptember 11-én az al-Káida nevû terrorszervezet repülõgépekkel hajtott végre öngyilkos terrortámadást a New York-i Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) és az amerikai hadügyminisztérium (Pentagon) washingtoni épülete ellen, ami csaknem 3000 halálos áldozatot követelt. A merényletben kilencven nemzet állampolgárai vesztették életüket.
   Európában évente átlagosan mintegy ötszáz terrorcselekményt jegyeznek fel, ezek többségét – átlagosan 85 százalékát – a spanyol és francia szeparatista mozgalmak fegyveres szervezetei követik el. A terrorcselekmények mintegy öt százaléka a szélsõbaloldali mozgalmak számlájára í­rható, fõként Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban. Jóllehet a 2004. március 11-i, 191 halálos áldozatot követelõ madridi, és a 2005. július 7-i, 56 halálos áldozatot követelõ londoni terrortámadásokat követõen az európai közvélemény igen súlyos fenyegetésként érzékeli a szélsõséges iszlám terrorszervezetek tevékenységét, 2006 és 2008 között mindössze öt, általuk elkövetett terrorcselekményt jegyeztek fel az Európai Unió tagállamai. Európán belül Kelet-Közép- Európa a legkevésbé terrorfenyegetett térség, jóllehet politikailag motivált – például Molotov-koktéllal (benzinnel töltött palackkal) elkövetett – támadásokra ezekben az országokban is volt már példa.
   A fenyegetettség komoly mértékben függ attól is, milyen tí­pusú terrorizmussal állunk szemben. A világ terrorcsoportjainak túlnyomó többsége napjainkban is a „lokális terrorizmus” kategóriájába tartozik, vagyis csupán nemzeti szinten tevékenykedik, nem fenyegetve más országokat (például a baszk ETA). Bár a fennmaradók egy részének hatóköre regionális, esetleg régiókon is átí­velõ, az esetek túlnyomó többségében itt is viszonylag pontosan behatárolható az a terület, amelyet fenyegetnek (ilyenek például a közel-keleti terrorista csoportok). 2001 szeptembere óta számolnunk kell az úgynevezett globális terrorizmussal is, ám az ilyen csoportok és szervezetek száma rendkí­vül csekély az elõbbi kategóriákhoz képest (például az al-Káida).
   A jövõ szempontjából a nemzetközi közösség számára azok a terrorszervezetek jelentik a legnagyobb kihí­vást, amelyek nem csupán hagyományos, hanem tömegpusztí­tó (biológiai, vegyi vagy nukleáris) fegyverekkel is képesek lehetnek terrortámadásokat elkövetni.

A terrorizmus elleni küzdelem
A terrorizmus elleni küzdelem terén jóval nagyobb az egyetértés a nemzetközi közösségen belül. íltalánosan elfogadott, hogy a jelenséggel szemben csak összetetten – rendészeti-adminisztratí­v, jogi, hí­rszerzési-titkosszolgálati, politikai- diplomáciai, gazdasági-pénzügyi, társadalompolitikai, kommunikációs és katonai eszközöket egyaránt felhasználva – lehet igazán hatékonyan fellépni. A rendészeti adminisztratí­v eszközök közé tartozik például a terrorakciók szempontjából vonzó célpontok fokozott védelme, a jobban koordinált ví­zumkiadás és a határrendészet szigorí­tása. A jogi lépések jó példái a különbözõ terrorellenes
törvények. A politikai-diplomáciai erõfeszí­tések azt célozzák, hogy


7a NATO katonák Afganisztánban

iskolakereső
belépés
honvédelem.hu hírei
pályázatok
Aktuálsi pályázatok
kiemelt témák
Mi az a Honvéd Kadét Program?
Hogyan vehetek részt a Honvéd Kadét Programban?
Mit tanulunk a Honvéd Kadét Programban?
Honvédelmi Kötelék