Honvéd Kadét Program Diákoknak Pedagógusoknak Hírek Pályázatok
ABV védelmi alapismeretek

66. Nukleáris fegyverek

1. Milyen okok vezettek az elsõ nukleáris fegyverek elkészí­téséhez?
2. Melyek a legfontosabb magfizikai reakciók?
3. Mit jelent a láncreakció?
4. Milyen következményekkel járt az USA és a Szovjetunió között kialakult fegyverkezési verseny?
5. Mely országok birtokolnak atomfegyvert?

Feladat: Milyen következményekkel járt a nukleáris fegyverek kifejlesztése? Gyûjtsetek össze minél többféle következményt! Válasszátok ki azokat, amelyeket a legfontosabbnak tartotok!

A nukleáris fegyverek megjelenése
A nukleáris fegyver, köznapi néven atomfegyver, korunk leghatásosabb tömegpusztí­tó fegyvere. Mûködése az atommagokban rejlõ hatalmas energiák felszabadí­tásán alapszik.

   A hagyományos robbanóanyagok robbanása kémiai reakció, amelynek során a robbanóanyagok atomjai nem szenvednek változást. Az atomrobbanás során a felszabaduló energia forrását magreakció képezi: a nehéz elemek atommagjainak idõben igen gyors osztódási reakciója, vagy a könnyû elemek atommagjainak nehezebb atommaggá történõ egyesülése. 
   Elõször Niels Bohrnak sikerült 1939-ben a sokáig oszthatatlannak gondolt atommag felbontása.
(Az „atom” szó eredeti jelentése oszthatatlan.)E felfedezés nyomán világszerte felgyorsultak a nukleáris energiával kapcsolatoskutatások, amelyeknek az adott különös jelentõséget,hogy ekkor zajlott a II. világháború. Verseny indult meg Németország és az USA között, kinek sikerül a nukleáris energiát fegyverként felhasználni.
   A korabeli fizikusok közül Szilárd Leó, Robert Oppenheimer, Teller Ede, Wigner Jenõ, Enrico Fermi, Albert Einstein vállaltak vezetõ szerepet az amerikai kutatásokban.
   Az Enrico Fermi által vezetett csoport a Chicagói Egyetemen 1942. december 2-án hozta létre az elsõ mesterséges, szabályozott láncreakciót, amely megalapozta a késõbbi atomfegyver és nukleáris energetikai kutatásokat.
   1945. július 16-án hajtották végre az elsõ atomrobbantást Los Alamosban. Bebizonyosodott, hogy az atomfegyver mûködõképes. Az elsõ bomba kipróbálásakor mintegy 20 000 tonna trotil robbanásával egyenértékû energia szabadult fel a másodperc tört része alatt: ez mintegy 40 000 db akkoriban használatos repeszromboló bomba erejének felelt meg. A trotil (más néven: TNT, tri-nitro-toulol) jellemzõen katonai robbanóanyag, a robbanásakor felszabaduló energiához viszonyí­tva határozzuk meg az atomfegyverek hatóenergiáját.
   A katonai célú alkalmazás sem váratott sokáig, 1945. augusztus 6-án Hirosimát, augusztus 9-én Nagaszakit érte atomtámadás.


 

 

 

 

A maghasadás
A maghasadás (fisszió) olyan nagysebességû, és nagy energia-felszabadulással járó magfizikai reakció, amely során egyes nehéz radioaktí­v atommagok kisebb tömegû atommagokká alakulnak át.
   Az atomfegyverek alapjául szolgáló nagysebességû mesterséges magátalakulás - a láncreakció – két alapvetõ feltétele: nagy energiájú szabad neutronok és kritikus tömegû radioaktí­v anyag.

A láncreakció folyamata
A nagy atomtömegû elemek (például az 234U az 235U és a 239Pu) atommagjait  nagy energiájú neutronokkal bombázva azt tapasztaljuk, hogy az atommag gerjesztõdik, telí­tõdik, majd kettéhasad, s ennek eredményeként kisebb tömegszámú elemek, és szabad neutronok keletkeznek, miközben jelentõs mennyiségû magenergia szabadul fel.
   Ha sikerül arról gondoskodni, hogy a maghasadás során keletkezett szabad neutronok ne hagyják el a reakcióteret, és a környezetükben legyen elegendõ mennyiségû (kritikus tömegû) urán, vagy plutónium atommag, akkor ezek a neutronok újabb maghasadást idéznek elõ, ismét kisebb tömegszámú hasadvány termékek és nagy energiájú szabad neutronok képzõdnek.  Megfelelõ körülmények esetén ez a folyamat (a láncreakció) igen nagy sebességre felgyorsul, a másodperc tört része alatt lezajlik. Elvileg a  láncreakció addig tart, amí­g az összes nehéz atommag el nem hasad, a gyakorlatban azonban a  felszabaduló energia a hasadó anyagot a láncreakció teljes lezajlása elõtt szétveti.

A magegyesülés
A magegyesülés (magfúzió) az atommagokban rejlõ energia mesterséges felszabadí­tásának másik módja.
   A magfúzió során a könnyû elemek atommagjai külsõ energia-befektetés hatására nehezebb atommagokká egyesülnek és új, nagyobb tömegszámú elemek jönnek létre. A folyamatot hatalmas energia-felszabadulás kí­séri, amelynek forrása az, hogy a keletkezett termékek össztömege kisebb a kiindulási anyagokénál, és a tömeghiánnyal egyenértékû energia válik szabaddá.
   Az atomfegyverekben a fúziót hidrogén-izotópokkal (deutériummal és trí­ciummal), vagy valamelyik hidrogén izotóp (általában a deutérium) és a lí­tiumnevû könnyûfém elegyével valósí­tják meg: 6Li + 2D = 2 4He A fúziós töltet anyagai külsõ energia hatására hélium-atommagokká egyesülnek.

A Napban is ilyen reakció zajlik. Egy kilogramm tömegû fúziós anyag átalakulása kb. 80 000 tonna TNT felrobbanásakor felszabaduló energiát „termel”.

FELADAT: Milyen problémákat vet fel a nukleáris fegyverek készí­téséhez szükséges technika elterjedése?

A nukleáris fegyverek elterjedése
A II. világháború után nukleáris fegyverkezési verseny alakult ki a Szovjetunió és az USA között. 1951-ben felrobbantják az elsõ még nem kiforrott, de mûködõképes amerikai kétfázisú nukleáris szerkezetet, 1952 novemberében a már bevethetõ kétfázisú atomfegyvert, 1954-ben pedig az elsõ háromfázisú atomfegyvert. (a fegyver felrobbanásakor maghasadási – magegyesülési, majd ismét maghasadási reakciók eredményeként szabadul fel energia három, elkülöní­thetõ fázisban.)
   Az elsõ szovjet atombombát 1949. augusztus 29-én robbantották fel. A Szovjetunióban hajtották végre az eddigi legnagyobb kí­sérleti nukleáris robbantást, az akkor felszabaduló hatóenergia 57 millió tonna TNT hatóerejével volt egyenértékû.
    Az atomfegyver elõállí­tására irányuló erõfeszí­tések más országokban is eredményesek voltak, 1952-ben Nagy Britannia, 1960-ban Franciaország, 1964-ben Kí­na is belépett az új tömegpusztí­tó fegyvert birtokló hatalmak sorába.
    

A légköri atomfegyver-kí­sérletek betiltásáról szóló atomcsend egyezmény aláí­rásáig végrehajtott felszí­ni és légköri fegyverkí­sérletekbõl származó cézium-137, stroncium-90 és cirkónium-95 izotópok a korszerû nukleáris méréstechnikai eljárásokkal a mai napig kimutathatók és megkülönböztethetõk
a csernobili katasztrófa következtében levegõbe került izotópoktól.
   

Az atomfegyverek elterjedését megakadályozó nemzetközi egyezmények közül az „Atomsorompó Szerzõdés” 1970-ben lépett hatályba, amelyben az atomhatalmak (azok az államok, melyek 1967. január 1. elõtt atomfegyvert robbantottak, az USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Franciaország és Kí­na) kötelezettséget vállalnak arra, hogy atomfegyverrel nem rendelkezõ országnak nem adnak át nukleáris fegyvert, és nem támogatják azokat a beszerzésben. A nemzetközi korlátozások ellenére India 1974-ben hajtott végre nukleáris kí­sérletet, bejelentése szerint 1998-ban végezte az utolsó 6 atomrobbantást.
Pakisztán is hat bombát robbantott 1998-ban, válaszul az indiai atomrobbantásokra, és szintén bejelentette, hogy nem tervez több robbantást. Észak-Korea a közelmúltban számos rakétakí­sérletet hajtott végre, és atomfegyver-kí­sérlet keretében nukleáris robbanószerkezeteket is robbantott, jelentõs feszültséget okozva ezzel az ázsiai térségben és a globális politika szí­nterén.  Napjainkban egyre több ország jutott el arra a tudományos-technikai és technológiai szí­nvonalra, ami lehetõvé teszi az atomfegyverek elõállí­tását. Közülük egyesek már rendelkeznek bevethetõ, saját fejlesztésû atomfegyverekkel és a folyamatos gyártáshoz szükséges háttériparral, mások még csak az ehhez szükséges technikai feltételeket teremtették meg.

FELADATOK
1. Hogyan lehet magfizikai reakcióval fegyvert mûködtetni?
2. Mi az oka annak, hogy napjainkban még nem tudunk fúziós erõmûvet épí­teni?
3. Hány évig elegendõ a Föld uránérc-készlete fissziós erõmûveink üzemeltetéséhez?
4. Mi az oka annak, hogy számos „szegény” ország eltökélten törekszik saját nukleáris fegyver kifejlesztésére?


ÖSSZEFOGLALíS
Atomfegyvernek azt a tömegpusztí­tó fegyvert nevezzük, amelyiknél a pusztí­tó hatást a magfizikai reakciók (maghasadás, illetve magegyesülés) során felszabaduló energia képezi.  A maghasadás (fisszió) olyan nagy sebességû és nagy energiafelszabadulással járó magfizikai reakció, amelynek során egyes nehéz radioaktí­v atommagok (spontán, vagy külsõ hatásra) kisebb tömegû atommagokká alakulnak át.
   Az atomfegyverek alapjául szolgáló nagy sebességû mesterséges magátalakulás (a láncreakció) két alapvetõ feltétele: nagy energiájú szabad neutronok és kritikus tömegû radioaktí­v anyag.
   A magfúzió során a könnyû elemek atommagjai külsõ energiabefektetés hatására nehezebb atommagokká egyesülnek, és új, nagyobb tömegszámú elemek jönnek létre.  A folyamatot hatalmas energiafelszabadulás kí­séri, amelynek forrása (akárcsak a maghasadás esetén) az, hogy a keletkezett termékek össztömege kisebb a kiindulási anyagokénál, és a tömeghiánnyal egyenértékû energia válik szabaddá.



67. Az atomrobbanás pusztí­tó tényezõi

1. Milyen hatásai vannak a nukleáris robbanásnak?
2. Mi történik az elektromos készülékekkel?
3. Hogyan alakul ki a lökõhullám?
4. Miért veszélyes a robbanás után visszamaradt radioaktí­v szennyezõdés?
5. Mennyi ideig tart a kezdeti áthatoló radioaktí­v sugárzás hatása?

Feladat: Soroljátok fel, milyen külsõ ismertetõjelei vannak az atomrobbanásnak!

A nukleáris robbanás
Az atomfegyverek robbanásakor felszabaduló energia hatására az egész nukleáris szerkezet a másodperc töredéke alatt plazmaállapotú, izzó gáztömeggé alakul át.
A robbanás középpontjában a hõmérséklet kb. 30 000 000 °C, a nyomás eléri a 15 000 bart.  Ez a rendkí­vül magas hõmérsékletû izzó gömb (tûzgömb) – a föld alatti és a ví­z alatti atomrobbantások kivételével, ahol nem látható – az atomrobbantások egyik legjellemzõbb kí­sérõ jelensége.  A tûzgömb hirtelen kiterjedése okozza a környezetben létrejövõ romboló lökéshullámot.  A kihûlt tûzgömbbõl és a felemelt poroszlopból képzõdõ, jellegzetes gomba alakú atomrobbanási felhõbõl származik a környezetet késõbb is mérgezõ radioaktí­v szennyezettség.  A tûzgömbön kí­vül az atomrobbanások további külsõ ismertetõjele a rendkí­vül erõs, éles dörej, a léglökési hullám, a robbanás helyén képzõdõ tölcsér, a kialakuló gomba alakú robbanási felhõ, ví­z alatti robbantásoknál a függõlegesen feltörõ gõzoszlop.
A külsõ ismertetõjelek kialakulása attól függ, hogy a robbanás a föld- vagy a ví­z felszí­nhez képest hol következik be.
Az atomrobbanás pusztí­tó hatását:
• a hõ- és fényimpulzus;
• a lökõhullám;
• a kezdeti áthatoló radioaktí­v sugárzás;
• az elektromágneses impulzus;
• a visszamaradó radioaktí­v sugárzás okozza.
Hõ és fényimpulzus
Az atomrobbanás fénysugárzása a robbanás középpontjából kilépõ, a tér minden irányában fénysebességgel terjedõ elektromágneses energia, amely kb. 99 százalékban látható fény-, illetve infravörös (hõ) sugárzásból, valamint 1 százalékban ibolyántúli sugárzásból áll.
A hõ és fénysugárzás forrása a tûzgömb, amelynek közvetlen pusztí­tó hatásával a tûzgömb élettartama (az ún. világí­tási idõ) alatt kell számolnunk. Ez néhány másodperctõl pár percig terjedhet.
   A fény- és hõenergia valamely tárgy felületével történõ találkozásakor részben, vagy teljesen elnyelõdik, visszaverõdik, illetve ha az anyag fényáteresztõ, áthatol azon.
   Az elnyelõdött energia hatására az anyagok felhevülnek, deformálódnak, megolvadnak, lángra lobbannak, vagy elszenesednek, nagy kiterjedésû harctéri tüzek keletkeznek. Az emberek égési sérüléseket szenvednek, ideiglenesen vagy véglegesen megvakulnak.
Az égési sérülések foka – több más tényezõ mellett – a bõrfelületen elnyelõdött fényimpulzus nagyságától és az idõtartamtól függ.

 

Az égési sérülések foka:

 

 

 

 

Nyári és téli ruházattal borí­tott bõrfelületen a fenti értékek másfélszerese — háromszorosa okoz I–IV. fokú égési sérülést.

Kezdeti áthatoló sugárzás
Az áthatoló radioaktí­v sugárzás az atomrobbanás középpontjából a tûzgömb élettartama alatt kilépõ, a tér minden irányában fénysebességgel terjedõ gamma- és neutronsugárzás.  A gamma- és a neutronsugarak igen nagy áthatoló képességgel rendelkeznek, az élõ szervezetben káros biológiai elváltozásokat, sugárbetegséget okoznak. Emellett pusztí­tó hatást fejtenek ki bizonyos anyagokra, például a félvezetõ alapú áramköri elemekre, az optikai eszközök üveganyagára stb.

Lökõhullám
A lökõhullám a robbanás középpontjából a tér minden irányába terjedõ, összenyomott levegõfront.
Terjedési sebessége kezdetben a hangsebességnél nagyobb. Bizonyos körülmények teljesülése esetén az atomrobbanás lökõhulláma okozza a legnagyobb pusztí­tást.  A léglökési hullám frontjában uralkodó túlnyomás közvetlenül okoz sérülést, pusztulást, de közvetve a nagy sebességgel szétrepí­tett szilánkok, omladékok és roncsok is jelentõs mértékû pusztí­tást okoznak.

Elektromágneses impulzus (EMI)
Az atomrobbanásokat minden esetben igen erõs elektromágneses impulzusok kí­sérik, amelyek hatása leginkább a villámcsapások körzetében fellépõ elektromos-elektromágneses jelenségekhez hasonlí­tható.
A robbanás középpontjából a tér minden irányában kisugárzó elektromos energia a különbözõ elektronikai eszközökben, vezetékekben több ezer voltos feszültséget hoz létre, amely tönkreteheti a vezetékek szigeteléseit, az eszközök alkatrészeit.

Visszamaradó radioaktí­v sugárzás
Az atomrobbanások sajátos kí­sérõ jelensége és egyben pusztí­tó tényezõje a környezet radioaktí­v szennyezõdése, amelyet más kifejezéssel visszamaradó radioaktí­v sugárzásnak nevezünk.  A legnagyobb visszamaradó radioaktí­v szennyezõdés a föld alatti és a felszí­ni atomrobbantásnál keletkezik. Az atomrobbanási felhõbõl kihullott, illetve a robbanás körzetében a besugárzás következtében sugárforrássá alakult környezeti elemekbõl származó radioaktí­v termékek sugárzása az embereknél különbözõ fokú sugárbetegséget, ideiglenes vagy végleges harcképtelenséget, illetve halált okoz.  Különösen súlyos biológiai elváltozásokkal jár, amikor a radioaktí­v anyagok közvetlenül a fedetlen bõrfelületre jutnak, vagy élelmiszerekkel, ví­zzel, a belélegzett levegõvel a szervezetbe kerülnek.

Franciaország 1960 és 1967 között a Szahara algériai részén, valamint 1996-ig a Csendesóceánban, a Francia-Polinéziához tartozó Mururoa és a Fangataufa korallzátonyokon több mint 200 légi, illetve ví­z alatti atomkí­sérletet hajtott végre. Az akkoriban a nukleáris kí­sérletek helyszí­nén dolgozók közül többen kártérí­tési igénnyel léptek fel a francia kormánnyal szemben az évtizedekkel késõbb jelentkezõ megbetegedéseik miatt.

1954 márciusában a Bikiniszigeteknél végrehajtott hidrogénbomba kí­sérlet következtében a közelben tartózkodó Daidzso Fukuryu-maru japán halászhajóra finom, fehér részecskék hullottak, amit késõbb a japán újságok „halálhamunak” neveztek el. A legénység radioaktí­v anyaggal szennyezõdött, egyik tagja fél éven belül meghalt.Fizikai Szemle, 1995/6 186. oldal

 

FELADATOK
1. Mi történik a nukleáris robbanáskor?
2. Milyen összetevõkbõl áll az atomfegyver pusztí­tó hatása? Melyik ezek közül a legnagyobb hatású?
3. Készí­tsetek egy magyarázó ábrát, amely személetes módon bemutatja a nukleáris robbanás pusztí­tó tényezõit!


ÖSSZEFOGLALíS
Az atomfegyverek robbanásakor felszabaduló energia hatására az atomlõszerek köpenye és az egész nukleáris szerkezet a másodperc töredéke alatt plazmaállapotú, izzó gáztömeggé alakul át.
   A robbanás középpontjában a hõmérséklet kb. 30 000 000 0C, a nyomás eléri a 15 000 bart.
   Ez a rendkí­vül magas hõmérsékletû izzó gömb (tûzgömb) az atomrobbanások egyik legjellemzõbb kí­sérõjelensége.
   A tûzgömb a forrása a hõ- és fénysugárzásnak, az áthatoló, másként: kezdeti radioaktí­v sugárzásnak. A tûzgömb hirtelen kiterjedése okozza a környezetben létrejövõ romboló lökéshullámot. Végül a kihûlt tûzgömbbõl és a felemelt poroszlopból képzõdõ jellegzetes gomba alakú atomrobbanási felhõbõl származik döntõ mértékben a környezet visszamaradó radioaktí­v szennyezettsége.

 

68. A biológiai harcanyagok jellemzõi és felosztása

1. Lehet-e szabadon és büntetlenül biológiai fegyvert gyártani?
2. Milyen célpontjai lehetnek a biológiai fegyverek tölteteként alkalmazott kórokozó mikroorganizmusoknak?
3. Hogyan szaporodnak a ví­rusok?
4. Hogyan képesek helyváltoztatásra a baktériumok?

Feladat: Gyûjtsetek össze minél több, az emberi szervezetre veszélyes fertõzõ megbetegedést, és állí­tsátok sorrendbe veszélyességük alapján!

A biológiai fegyverek nemzetközi tilalma
Biológiai fegyvernek nevezzük az emberi, állati, növényi szervezetek megbetegí­tésére szolgáló élõ kórokozókat (ví­rusokat, rickettsiákat, baktériumokat, mikroszkopikus gombákat). Biológiai fegyvereknek számí­tanak az ilyen kórokozókkal megfertõzött rovarok és állatok is.
    A biológiai fegyverek kutatásának, fejlesztésének, gyártásának és felhasználásának tilalmáról szóló Biológiai Hadviselési Konvenciót 1972-ben í­rták alá, és 1975-ben lépett érvénybe. Eddig mintegy 100 ország csatlakozott az egyezményhez, köztük Magyarország is.

    Az egyezmény legnagyobb hiányossága az, hogy semmiféle nemzetközi szervezet sem gyakorol ellenõrzést az aláí­ró országok tevékenysége felett, í­gy lehetséges az egyezmény kijátszása.  Számos ország folytat biológiai fegyverekkel kapcsolatos kutatásokat és kí­sérleteket.  A nyilvánosságra került adatok szerint az új tí­pusú biológiai harcanyagok kifejlesztésére irányuló kutatások a legtöbb helyen polgári kutató (illetve annak álcázott) létesí­tményekben folytatódnak.  A kutatások ellenõrzése rendkí­vül nehéz, mert még a szakember is nehezen tudná megállapí­tani, hogy biológiai harcanyagokkal kapcsolatos kutatásokat folytatnak-e, vagy különbözõ fertõzõ betegségek elleni védõoltásokat állí­tanak elõ.

Ví­rusok
A ví­rusok a baktériumnál kisebb, szaporodásra és önálló anyagcserére csak élõ sejtekben képes kórokozók. Kis méretük miatt a baktériumokat visszatartó, finom szûrõkön is áthatolnak, csak elektronmikroszkóppal láthatók. A ví­rusok mérete és szerkezeti bonyolultsága nagyon változó.
Egy dolog azonban minden ví­rusra jellemzõ:
csak egyfajta nukleinsavuk van, mégpedig vagy dezoxiribonukleinsav (DNS, ami minden sejt elsõdleges genetikai anyaga), vagy ribonukleinsav (RNS).
   A ví­rus nukleinsava fehérjébõl álló, jellegzetes geometriai alakzatú tokba (kapszidba) van bezárva. A ví­rus szaporodására jellemzõ, hogy a sejtbe hatoló részecske a behatolást követõen a ví­rus gazdasejtjével teljesen egybeolvad, azzal mintegy új biológiai egységet alkot mindaddig, amí­g a ví­rusok új generációja felépül. 
    A ví­rusbetegségeket okozó ví­rustörzsek beazonosí­tása, és a megfelelõ gyógykezelés kidolgozása sok idõt és költséget kí­vánó munka, jóval nehezebb a baktériumokkal kapcsolatos hasonló feladatoknál.

 

 

 

 

 

 


Baktériumok

A baktérium egysejtû véglény, amely az élõvilág parányi, szabad szemmel nem látható legegyszerûbb szervezete. Néhány fajtája kórokozó.
   A baktériumok testét citoplazma alkotja, amelyet szilárd sejtfal, ezen belül puha sejthártya határol. Egyes baktériumfajok idõsebb, vagy kedvezõtlen körülmények között tartott egyedeinek testében gömbölyû, vagy ovális alakú spóra jelenik meg, miközben a baktériumtest szétbomlik. A spórának nincs ví­z-, tápanyagvagy oxigénigénye, az élet nyugvó formáját képviseli. Néhány kórokozó baktérium (például lépfene, tetanusz) spórája a több percig tartó forralást is jól tûri.
    A baktériumfajok egy része csillós. Ezek testének végébõl, vagy az egész testfelületükrõl vékony szálacskák nyúlnak ki. Ezen csillók segí­tségével mozognak a folyadékokban, másodpercenként akár a testhosszuk ötvenszeresét is megteszik. Más baktériumoknak nyálkás tokja van, amely a kórokozókat bizonyos mértékig védi a megtámadott szervezet védekezõ-rendszerével szemben.
   A baktériumok 20-30 percenként szaporodnak, általában haránthasadással. A levegõ jelenlétében szaporodók az aerob baktériumok. Vannak olyanok is, amelyekre a levegõ oxigénje mérgezõ hatású, ezért csak a levegõ kizárásával (fertõzés esetén a szövetek mélyében) szaporodnak, ezek az anaerob baktériumok.
    A baktériumok ellenálló képessége igen változó, egyesek jól tûrik a táplálékhiányt, a beszáradást és az akár -20 °C hideget is, de a meleggel szemben kevésbé ellenállók, pusztulásuk már 60 °C-on megkezdõdik (ezen alapul a sterilezés).  Vannak baktériumok, amelyek toxint termelnek, amely orvosi kifejezés eredetileg a baktérium által termelt méreg elnevezésére szolgál.

Gombák
A baktériumoktól többek között méretük, tökéletesebb szaporodási módjuk különbözteti meg. Nagyrészt többsejtûek, sejtjeik megnyúltak, fonalszerûek. A fonalakat hifáknak nevezzük. A gomolyagot képezõ hifák alkotják a micéliumot (gombatelepet). A gombák általában lassan, ivaros és ivartalan úton szaporodnak, kedvelik a gyengén savanyú közeget. Biokémiai tulajdonságaikban kevesebb változatosságot mutatnak, mint a baktériumok. Ellenálló képességük fizikai és kémiai hatásokkal szemben nagyjából hasonló a baktériumokéhoz.

 

 

 

 

FELADATOK
1. Milyen élõlényeket lehet támadni a biológiai harcanyagokkal?
2. Mi lehet a biológiai fegyverek töltete?
3. íllí­tsátok sorrendbe a leckében felsorolt mikroorganizmusokat méret szerint!
4. Hogyan mozognak a baktériumok?
5. Milyen utakon tudnak bejutni a szervezetünkbe a kórokozók?


ÖSSZEFOGLALíS
A kórokozó mikrobákhoz a legkisebb élõlények nagy csoportja tartozik, amelyeket méreteiktõl és biológiai sajátosságaiktól függõen ví­rusoknak, rickettsiáknak, baktériumoknak, vagy gombáknak nevezünk.
Ezek az emberi, vagy állati szervezetbe kerülve azok különbözõ fertõzõ megbetegedését okozzák.

69. A biológiai harcanyagok hatása és alkalmazása

1. Milyen hasznos mikroorganizmusokat „használunk fel” mindennapi életünkben?
2. A természetes kórokozók közül mennyi alkalmas biológiai fegyver gyártására?
3. Hogyan válhat a biológiai fegyver a terrorizmus eszközévé?

Feladat: Melyik nemzetközi egyezmény tiltja a biológiai fegyverek alkalmazását?  Gyûjtsetek össze minél több olyan érvet, amely e fegyvertí­pus teljes körû betiltásának szükségességét támasztja alá!

Betegségeket okozó mikroorganizmusok
A Földön a természeti szférában sokmillió mikroorganizmus él, amelyek nagy része hasznos. Azokat, amelyek az emberekben, állatokban és a növényekben betegségeket okoznak, kórokozó mikroorganizmusoknak nevezzük.  A kórokozók közül mintegy harminc jöhet szóba biológiai fegyverként. Az alábbi táblázat ezek közül mutat be néhányat.

A biológiai fegyver hadászati alkalmazására vonatkozó tervek
A biológiai fegyver hadászati jellegû, azaz nagy tömegek megbetegí­tésére, harcképtelenné tételére alkalmas pusztí­tó eszköz. A kifejlesztett biológiai harcanyagoknak, fajtájuktól függõen, viszonylag magas a lappangási (inkubációs) idejük.  Ez néhány naptól több hétig (egyes esetekben hónapokig, évekig) terjed. Ezért a biológiai fegyvert a harccselekmények kirobbanása elõtt kell bevetni, azért, hogy a lappangási idõ után a tömeges megbetegedés a támadással egy idõben jelenjen meg. A biológiai fegyverkutatások arra irányulnak, hogy a lappangási idõszakot minél jobban, akár néhány órára lerövidí­tsék. 
    A kórokozó mikrobákat és toxinokat cseppfolyós vagy szilárd halmazállapotban alkalmazhatják. Repülõgépekrõl biológiai anyagokkal töltött légi bombákat lehet a célterületre dobni. Rakétaeszközökkel és tüzérséggel, biológiai anyagokkal töltött lövedéket lehet kilõni. Az ivóví­z, az élelmiszerek és a takarmányok az ellenség területén tevékenykedõ személyek és csoportok által is megfertõzhetõk. 
   A korszerû hadviselésben az aeroszolos (aeroszol: szilárd halmazállapotú részecskék a levegõ fázisban) formájú kijuttatás a legkárosabb. Ilyenkor a nagytömegû kórokozót tartalmazó levegõ belégzésével akár egyetlen nap alatt is tömeges megbetegedés, harcképtelenség alakulhat ki.

A kórokozók szándékos elterjesztésének legrégibb példája 1346-ból való, amikor a tatárok megostromolták Kaffa kikötõvárost (ma Feodoszija). A tatár seregben pestisjárvány tört ki, í­gy a fertõzött hullákat bedobálták a körülzárt városba, hogy a kialakuló járvány miatt a védõk harcképtelenek legyenek, és megadják magukat. Ennek eredményeképpen a járvány megadásra kényszerí­tette a város lakóit. Az 1899–1902 között lezajló angol–búr háborúban az angolok többször fertõzték a kutak vizét oly módon, hogy a kolerában elhunytak hulláit a visszavonulás során a kutakba dobták.

A biológiai fegyverek veszélyessége
A Biológiai Hadviselési Konvenció 1985-ös felülvizsgálati konferenciája egyetértett abban, hogy az aláí­ró országoknak rendszeresen ki kell cserélniük a biológiai kutatásokra vonatkozó információikat. A konferencia résztvevõi aggodalmukat fejezték ki a géntechnika biológiai hadviselési célokra történõ felhasználásának lehetõsége miatt. A megváltoztatott tulajdonságú kórokozók ugyanis (5-10 mikron nagyságú aerosolként) a tüdõbe belélegezve egészen más kórképet, tüneteket okoznak, mint a természetben évezredek óta elõfordulók.  A kutatások jelenleg ott tartanak, hogy a rendszeresí­tett, illetve a meglévõ, katonai szempontból felhasználható kórokozó mikroorganizmusoknak, biológiai harcanyagoknak mintegy 15-20 tulajdonságát változtatták meg. A betegség felismerése í­gy igen nehéz, hiszen nem könnyû megállapí­tani, hogy milyen kórokozó mikroorganizmust alkalmaztak. Ezért a kezelés csak tüneti lehet.  A kórokozó felkutatása, a gyors terjedés megakadályozása, a tömeges gyógyszeres kezelés megszervezése, és a támadás következményeinek felszámolása sok idõt és pénzt igényel.
   Egy olyan háborúban, amelyben biológiai fegyvert is bevetnek, a katonai egészségügyi szolgálat és a polgári egészségügyi szervek megterhelése elképesztõ méretekben megnövekedne, mivel a tömegek ellátása és gyógykezelése az eddigiektõl eltérõ gyógyí­tó eljárásokat, kezelési módszereket követelne meg.

A terrorizmus mint új veszélyforrás
Az utóbbi idõkben igen jelentõs veszélyforrássá vált a terrorizmus, különösen a nemzetközi terrorizmus. A terrorista szervezetek fegyvertára és szakmai ismerete egyre bõvül. A biztonságpolitikai szakértõk szerint a jövõben elkövetett terrorista merényleteknél nem zárható ki a biológiai ágensek, illetve a vegyi fegyverbõl származó mérgezõ anyagok alkalmazása. 
    íltalánosan elmondható, hogy a terrorcselekmények elkövetése, az erre való felkészülés viszonylag alacsony költségekkel jár, az ellene való védekezés viszont igen komoly anyagi terheket ró a nemzetgazdaságokra, és áldozatvállalást kí­ván az állampolgároktól.

FELADATOK
1. Gyûjtsétek össze az elmúlt 10 év azon terrorcselekményeit, amelyeket biológiai harcanyagokkal követtek el!

ÖSSZEFOGLALíS
A Földön, a bioszférában sok millió mikroorganizmus él, amelyek nagy része hasznos.  Ennél nagyságrendekkel kevesebb azon kórokozóknak a száma, amelyek az emberi és az állati szervezetbe, valamint a növényekbe kerülve betegségeket idézhetnek elõ.  Azokat a mikroorganizmusokat, amelyek az emberekben, állatokban és a növényekben betegségeket okoznak, kórokozó mikroorganizmusoknak nevezzük. Ezek közül kb.  30 kórokozó az, amely számba jöhet biológiai fegyverként.

70. A vegyi fegyverek általános jellemzõi és felosztása

1. Melyik volt az elsõként tömegesen bevetett „gyilkos” gáz?
2. Milyen halmazállapotúak lehetnek a mérgezõ harcanyagok?
3. Hogyan befolyásolja a mérgezés hatását a testtömeg?
4. Mit lehet szennyezni mérgezõ harcanyaggal?
5. Milyen utakon kerülhet be a szervezetbe a mérgezõ anyag?

Feladat: Gondoljátok végig, hogyan fordulhatott elõ az, hogy a háborúk során az elméletileg halálos hatású mérgezõ harcanyagokkal indí­tott pusztí­tó támadásoknak mindig voltak túlélõi?

Mit nevezünk vegyi fegyvernek?
Vegyi fegyvereknek nevezzük a különbözõ mérgezõ harcanyagokat, alkalmazási eszközeikkel együtt. A vegyi fegyverek pusztí­tó hatása a mérgezõ harcanyagok toxikus tulajdonságain alapszik.
   A mérgezõ harcanyagok olyan vegyületek, amelyek harci körülmények között is képesek az élõ szervezetek károsí­tására, pusztí­tására. 
   A gáz, cseppfolyós, vagy szilárd halmazállapotú mérgezõ harcanyagok szennyezik a légteret, a terepet, a harci- tehnikai eszközöket, a katonákat. Ideiglenes vagy végleges harcképtelenséget, halált okoznak, elpusztí­tják a természetes növénytakarót és a mezõgazdasági kultúrákat.





A vegyi fegyverek alkalmazása a történelemben
A vegyi fegyver elnevezés elõször a XX. század katonai irodalmában fordul elõ.  Ennek ellenére valójában egyike a legkorábban bevetett fegyvertí­pusnak. Már az ókorban használtak fojtó hatású – általában kéntartalmú anyagok elégetésével nyert – füstöket az ellenség elpusztí­tására, zavarására. Arra is számos példa volt, hogy az ellenséges erõk feltartóztatása céljából megmérgezték a kutakat és az élelmiszereket.
   Az elsõ nagyhatású, harctéri körülmények között is alkalmazható méreg – mai kifejezéssel élve: mérgezõ harcanyag – felfedezése a XVIII. század végére esik.  Ekkor állí­tották elõ vegytiszta állapotban a kéksavat, azaz a hidrogén-cianidot.
   A XX. század elején figyeltek fel egyes halogén tartalmú anyagok erõs ingerlõ, könnyfakasztó tulajdonságára, és ezek egyikét a francia rendõrség már 1910-ben eredményesen alkalmazta vegyi kézigránátok tölteteként bûnözõk elfogására. 
   A megismert újabb és újabb mérgezõ harcanyagok felfedezésével szinte egy idõben megkezdték azok harctéri alkalmazásának kimunkálását. 
   Az elsõ világháború kezdeti idõszakában ezek a kí­sérletek még nem jártak jelentõs eredménnyel. Részben a nem célszerûen megválasztott mérgezõ harcanyagok, részben a kidolgozatlan alkalmazási elvek és célba juttató eszközök következtében. A kudarcok azonban nem tántorí­tották el a hadviselõ államokat a vegyi fegyverek kifejlesztésétõl, hanem további intenzí­v fejlesztésre ösztönözték õket.
Az elsõ, katonailag is jelentõs sikert – amely még magát az alkalmazó felet, a császári német csapatokat is meglepte – a belgiumi Ypern városka közelében, 1915. április 22-én klórgázzal, gázfúvással végrehajtott vegyi támadás hozta meg. A német peremvonalban mintegy 15 ezer gázpalackot helyeztek el. Kivárva a kedvezõ szélirányt, a meghatározott jelre egyszerre megnyitották a palackok zárószelepeit. A kiáramló klórgáz a talaj menti széllel együtt haladó, 4-5 méter magas, kb. tí­z kilométer széles zöldessárga szí­nû felhõt hozott létre. Befedte a terepet, elárasztotta a szemben lévõ francia és kanadai csapatok állásait.  A felkészületlen katonák között pánik tört ki, mintegy 15 ezren szenvedtek súlyos, ezen belül ötezren halálos sérülést.

A vegyi fegyverek betiltása érdekében tett lépések
A vegyi fegyverek alkalmazását az elsõ pillanattól kezdve „embertelen” módszerként értékelték. Ennek megfelelõen 1925-ben Genfben megszületett a „Fojtó, mérgezõ és más gázok használatának, és a hadviselés bakteriológiai módszereinek tiltásáról szóló Jegyzõkönyv” – az 1925. évi genfi egyezmény.  1993. január 13-án Párizsban 39 ország képviselõi kézjegyükkel látták el az „Egyezmény a vegyi fegyver kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisí­tésérõl” megnevezésû dokumentumot.
   Az aláí­ró államok vállalták, hogy semmilyen körülmények között:
• nem fejlesztenek ki, gyártanak, szereznek meg, halmoznak fel, tartanak meg vegyi fegyvert;
• nem adnak át közvetlenül, vagy közvetve vegyi fegyvert senkinek;
• nem használnak vegyi fegyvert;
• nem kezdeményeznek semmilyen, vegyi fegyver alkalmazására irányuló katonai elõkészületet;
• nem mûködnek közre, nem kezdeményeznek, vagy bátorí­tanak más módon senkit semmilyen tiltott tevékenység folytatására.

Nagy fontosságú kérdés az elõí­rások betartásának ellenõrzési lehetõsége.  Például egy foszforsavat tartalmazó edényre „nincs feltétlenül ráí­rva”, hogy a késõbbiekben mûtrágya gyártására használják fel, vagy szarin tí­pusú mérgezõ harcanyagot készí­tenek belõle.

A Magyar Köztársaság Országgyûlése 1996. október 29-én ratifikálta a Párizsi Egyezményt. A végrehajtást elõkészí­tõ és a felügyeletet ellátó nemzeti hatóság a Vegyi és Biológiai Fegyvertilalmi Iroda. Ez a szervezet végzi az adatszolgáltatást, szervezi és irányí­tja az Egyezmény végrehajtását.
  A Vegyifegyver-tilalmi Egyezményhez mostanáig 182 ország csatlakozott. Az egyezmény végrehajtása során a részes országok 71,194 tonna mérgezõ anyagot és 8.67 millió különbözõ vegyi fegyvert (lõszert, bombát, rakétafejet stb.) jelentettek be, amelybõl 34,529 tonna mérgezõ anyagot és 3,88 millió vegyi fegyvert semmisí­tettek meg. (http://
www.opcw. org/2009.07.31.)

A mérgezõ harcanyagok csoportosí­tása
A mérgezõ anyagok bizonyos csoportjainak jelenlétét gyakran jellemzõ, olykor kellemetlen szag is jelzi. A legmodernebb mérgezõ harcanyagoknak már olyan kis koncentrációja is halálos mérgezéshez vezethet, amelynél még a legérzékenyebb orrúak sem érzik a szagukat.
   A mérgezõ harcanyagokat többféle szempont alapján csoportosí­thatjuk.  A felosztás alapját leggyakrabban a mérgezõ harcanyagok fizikai-kémiai tulajdonságai és az élõ szervezetre gyakorolt hatásuk képezi.

íllékonyság
A terepre, az objektumokra, a harci-technikai eszközökre jutott mérgezõ harcanyagok károsí­tó hatásukat hosszabb-rövidebb ideig megõrzik. Ezt a tulajdonságukat állékonyságnak nevezzük.
    Az állékonyság nemcsak az alkalmazott mérgezõ harcanyagtól, hanem például a meteorológiai viszonyoktól, a terepviszonyoktól, és a kijuttatás módjától is függ.
    íllékonyságuk alapján megkülönböztetünk illanó és maradó mérgezõ harcanyagokat.  Az illanó mérgezõ harcanyagok a terepet néhány perctõl legfeljebb 1–12 óra idõtartamig szennyezik.
A maradó mérgezõ harcanyagok káros hatásukat napokig, hetekig, egyes esetekben hónapokig képesek kifejteni.
   A különbözõ mérgezõ harcanyagokhoz maradóságuk növelésére, eltávolí­tásuk, mentesí­tésük megnehezí­tésére, sûrí­tõszereket adagolhatnak. A sûrí­tõszert is tartalmazó mérgezõ harcanyagokat a nyúlós (idegen szóval: viszkózus) megnevezéssel különböztetjük meg az alaptí­pustól.

FELADAT: Véleményetek szerint miért fontos a vegyi fegyverek szakszerû megsemmisí­tése?


Élettani hatás
A mérgezés súlyosságát meghatározó legfontosabb tényezõk:
• a mérgezõ harcanyag mérgezõképessége;
• a mérgezõ harcanyag koncentrációja (g/m3, mg/cm3 vagy a mg/l);
• a mérgezett személy testtömege;
• a behatási idõ.

A mérgezõ harcanyagokat az élõ szervezetre gyakorolt hatásuk alapján a következõ csoportokba soroljuk:
• idegbéní­tó hatásúak;                         • általános hatásúak;
• hólyaghúzók;                                    • fojtók;
• ingerlõk;                                          • pszichotoxikus hatásúak;
• növényzetpusztí­tók.

FELADATOK
1. Melyik nemzetközi egyezmény tiltja a vegyi fegyverek használatát?
2. Mikor alkalmaztak elõször tömegesen vegyi fegyvert háborúban?
3. Szerintetek milyen körülmények hatására vetették harcba ekkor a vegyi fegyvereket a hadviselõ felek?
4. Milyen tényezõk határozzák meg a mérgezés súlyosságát?

ÖSSZEFOGLALíS
Vegyi fegyvereknek nevezzük a különbözõ mérgezõ harcanyagokat, alkalmazási eszközeikkel együtt.
A vegyi fegyverek pusztí­tó hatása a mérgezõ harcanyagok toxikus tulajdonságain alapszik.
Azok a vegyületek a mérgezõ harcanyagok, amelyek harci körülmények között is képesek az élõ szervezetek károsí­tására, pusztí­tására.
A gáz, cseppfolyós vagy szilárd halmazállapotú mérgezõ harcanyagok különbözõ harci állapotban (gáz, gõz, folyadék, aeroszol formában) szennyezik a légteret, a terepet, a harci-technikai eszközöket, a személyi állományt. Ideiglenes, vagy végleges harcképtelenséget, munkaképtelenséget, halált okoznak, elpusztí­tják a természetes növénytakarót és a növényi kultúrákat.


 71. A mérgezõ harcanyagok élettani hatásai

1. Milyen tí­pusait lehet megkülönböztetni a mérgezõ harcanyagoknak?
2. Hol fejtik ki hatásukat a mérgezõ harcanyagok?
3. Melyek a „nem halálos” tí­pusú mérgezõ harcanyagok?

Feladat: Rendszerezzétek testünk fontosabb szerveit a mérgezésekkel szembeni érzékenységük alapján!

Az idegbéní­tó hatású mérgezo harcanyagok (idegmérgek)
Legfontosabb képviselojük a szarin, szomán és a “V” anyagok. Ezek gyorsan ható mérgezo harcanyagok. Kisfokú mérgezés esetén csak eros pupillaszukület (miozis) lép fel, a légzés nehezül, mellkasi fájdalmak jelentkeznek. Súlyos mérgezésnél görcsös állapot jelentkezik, aminek látható jelei – a miozison kí­vül – az egész szervezet eros remegése, eszméletvesztés, önkéntelen vizeletürí­tés.  Ha a sérült ellenanyagot nem kap, a halál rövid idon belül bekövetkezik.  A szervezetbe jutott mérgezo harcanyagok igen nehezen ürülnek ki, folyamatosan felhalmozódnak, ezért halálos, vagy súlyos mérgezés is bekövetkezhet önmagukban veszélytelen adagok többszöri elszenvedésekor. 
   A szarin és a szomán hatásukat cseppek és pára formájában fejtik ki, borre kerülve vagy belélegezve sérülést, halált okozhatnak. A “V” anyagok a szománnál nagyobb mérgezoképességgel rendelkezo, maradó idegbénulást eloidézo harcanyagok. Maradóságuk néhány naptól néhány hétig, sot néhány hónapig is tarthat. Veszélyességükre jellemzo, hogy a szabad borfelületre kerülve már 2 mg elegendo egy felnott ember elpusztí­tására.

Az általános hatású mérgezõ harcanyagok (vérmérgek)
Legismertebb képviselõjük a hidrogén-cianid, más néven a kéksav. A hidrogén-cianid szí­ntelen, rendkí­vül illékony, keserûmandula illatú folyadék. Mérgezõ hatását úgy fejti ki, hogy a vérben megkötõdve az oxigénfelvételt lehetetlenné teszi. Kisebb fokú mérgezés esetén a sérült légzése felgyorsul, súlyos légszomj, görcsös állapot, esetleg eszméletvesztés lép fel. Súlyos mérgezés esetén a halál néhány perc alatt bekövetkezik.
   A hidrogén-cianid erõs méreg. Elõállí­tása olcsó. Alkalmazásával csak korlátozottan számolhatunk, ugyanis nagyfokú illékonysága miatt igen nehéz a szükséges töménység megfelelõ idõtartamú létrehozása. A légutakon keresztül fejti ki mérgezõ hatását, í­gy a gázálarc megfelelõ védelem ellene. 

A hólyaghúzó hatású mérgezõ harcanyagok (hólyaghúzók)
A hólyaghúzó hatású mérgezõ harcanyagok mind a mai napig megõrizték jelentõségüket, bár mérgezõképességük kisebb az idegbéní­tókénál. A legismertebb hólyaghúzó mérgezõ harcanyagok a kénmustár, a nitrogénmustár, a lewisit. 
   A kénmustár sárga szí­nû, jellegzetes, tormára, fokhagymára emlékeztetõ, szúrós szagú gáz. A bõrfelületre jutott kénmustár hatásának elsõ tünetei a szennyezõdést követõ 4-8 órán belül lépnek fel. A bõrön vörös foltok, majd apróbb hólyagok keletkeznek, amelyek egy-másfél nap elteltével nagyobb, sárgás nedvet tartalmazó hólyagokká alakulnak át. A megduzzadt hólyagok két-három nap múlva felszakadnak, a helyükön nehezen gyógyuló fekély keletkezik, amely további fertõzések forrása lehet. Ha az elfertõzõdést sikerül megakadályozni, a sebek 20-30 nap alatt, egyébként 2-3 hónap alatt gyógyulnak be, durva hegképzõdés mellett.
   A kénmustár gõzök vagy aeroszolok belégzése után a tünetek 4-6 óra múlva észlelhetõk, szúrós fájdalmat okoznak az orrban, a torokban, a sérült gyakran elveszti a hangját. Enyhébb mérgezés esetén az elváltozások néhány napon belül megszûnnek, súlyosabb esetben azonban fekélyes légcsõhurut, tüdõgyulladás lép fel, ami halálos kimenetelû is lehet.

A fojtó hatású mérgezõ harcanyagok (fojtók)
A fojtó hatású mérgezõ harcanyagok a légzõszerveken keresztül hatnak, elsõsorban a tüdõt támadják meg. Szétroncsolják a tüdõlebenyek léghólyagocskáit, és az alsó légutak finom nyálkahártyáit. A halál tüdõvizenyõ, tüdõgyulladás, fulladás útján következik be. A fontosabb fojtó mérgezõ harcanyagok a foszgén, a difoszgén, a klórpikrin. Napjainkban már nem számí­tanak korszerû mérgezõ harcanyagnak, alkalmazásuk valószí­nûsége viszonylag alacsony. 
   A foszgén szobahõmérsékleten és a földfelszí­ni légköri nyomáson szí­ntelen, a levegõnél nehezebb, rothadó szalmára, avarra emlékeztetõ szagú gáz. Belégzéskor a szájban fémes, édes í­z érzõdik, majd könnyû szédülés, és általános gyengeség jelentkezik. A sérült állapota a mérgezést követõ negyedik-hatodik órában hirtelen rosszabbra fordul, kí­nzó légszomj lép fel, amit váladékozó erõs köhögés és fejfájás kí­sér. A foszgén sérültek gyógyí­tása igen nehéz, súlyos mérgezés esetén gyakorlatilag reménytelen.
   A foszgén a terepen csak rövid ideig marad meg hatásos töménységben, a gázálarc tökéletes védelmet nyújt ellene.

Az atom-biológiai-vegyi (ABV) fegyverek elleni védelemre felkészí­tés során szimulálhatók azok a pszichikumot megterhelõ helyzetek, amelyek a valós ABV helyzetet imitáló körülményekkel együtt a személyi állomány pszichikai felkészí­tésére, edzésére alkalmasak. A gázkamragyakorlat során, ezen túlmenõen, a gázálarc védõképességérõl lehet meggyõzõdni: a kiképzendõ állomány gázálarcban lép be egy kis koncentrációban ingerlõ hatású anyaggal (pl. klór-pikrinnel) szennyezett légterû helyiségbe, majd különbözõ gyakorlatok elvégzését követõen a gázálarcot levéve kell elhagyni a helyszí­nt.
A gázkamragyakorlat az alapkiképzés része volt a Magyar Honvédségben 1997-ig, akkor kikerült abból, mert a klór-pikrin felkerült a vegyi fegyver tilalmi listára, és a készleteket meg kellett semmisí­teni.  A világ sok hadseregében a mai napig a felkészí­tés részét képezi ez a gyakorlat, természetesen a vegyi fegyvereket tiltó egyezményekbe nem ütközõ ingerlõ hatású anyagok felhasználásával.

Az ingerlõhatású mérgezõharcanyagok (ingerlõk)
Az ingerlõmérgezõharcanyagok a szemet, az alsó és a felsõlégutakat támadják.  Ismertebb képviselõik a klóracetofenon (KAF), valamint a „CS” nevû anyag. Gyorsan ható, illanó vegyületek. Halált csak ritkán, igen nagy töménységben alkalmazva okoznak.
   A „CS” apró, fehér kristályokból álló, csí­põs, a paprikára emlékeztetõillatú anyag. A légtér szennyezésére alkalmazható, aeroszol formában. Rendkí­vül nagyhatású vegyület, 6 mg/m3 koncentráció az emberi szervezet számára már elviselhetetlen tüneteket okoz: heves, égetõfájdalom a szemekben, a szájban, a légutakban, erõs nyálképzõdés, könnyezés, esetenként orrvérzés, hányinger, bõrgyulladás. A tünetek a szennyezett légtér elhagyása után nem azonnal, hanem csak néhány óra után szûnnek meg.

Az ingerlõ hatású mérgezõ harcanyagok (ingerlõk)
Az ingerlõ mérgezõ harcanyagok a szemet, az alsó és a felsõ légutakat támadják.  Ismertebb képviselõik a klóracetofenon (KAF), valamint a „CS” nevû anyag. Gyorsan ható, illanó vegyületek. Halált csak ritkán, igen nagy töménységben alkalmazva okoznak.
   A „CS” apró, fehér kristályokból álló, csí­põs, a paprikára emlékeztetõ illatú anyag. A légtér szennyezésére alkalmazható, aeroszol formában. Rendkí­vül nagyhatású vegyület, 6 mg/m3 koncentráció az emberi szervezet számára már elviselhetetlen tüneteket okoz: heves, égetõ fájdalom a szemekben, a szájban, a légutakban, erõs nyálképzõdés, könnyezés, esetenként orrvérzés, hányinger, bõrgyulladás. A tünetek a szennyezett légtér elhagyása után nem azonnal, hanem csak néhány óra után szûnnek meg.


A pszichotoxikus mérgezõharcanyagok (kábí­tószerek)
A pszichotoxikus mérgezõharcanyagok rendeltetése az agyi idegközpontok ideiglenes béní­tása, a szellemi és fizikai képességek átmeneti – általában néhány napig tartó – lelassí­tása, blokkolása. Hatásuk az ún. „kemény” kábí­tószerekéhez (LSD-hez, heroinhoz) hasonlí­tható.
    A csoport legjellemzõbb képviselõje a „BZ” nevû vegyület (benzilsav származék).  A „BZ” kristályos, szí­ntelen anyag, harci alkalmazása leginkább aeroszol formában valószí­nû, ilyenkor a légutakon keresztül fejti ki hatását. A mérgezés tünetei a belégzés után 0,5-1 óra múlva jelentkeznek: a mérgezettek szellemi és fizikai képességei lelassulnak, a saját mozgásuk feletti ellenõrzést elvesztik, szédülést, fejfájást éreznek, tájékozódási zavarok lépnek fel. Ezt a periódust, amely általában 8-12 óráig tart, egy igen aktí­v, zavart és ideges állapot követi.  A sérültek ilyenkor (a felfokozódott állapot következtében) képtelenek koncentrálni, feladataikat ellátni. A túlzott aktivitás szakasza általában néhány nap. 

A növényzetpusztí­tó mérgezõharcanyagok (herbicidek)
A növényzetpusztí­tó mérgezõharcanyagokat a természetes növénytakaró elpusztí­tására, ezáltal a terep álcázó- és védõképességének csökkentésére, valamint a mezõgazdasági kultúrnövények megsemmisí­tésére lehet alkalmazni.  A csoport legismertebb tagjai az Orange, a Blue és White fedõnevû keverékek, valamint a talajsterilizáló hatású brómacil. Ezek az anyagok áthatolnak a leveleken, megtámadják a növény keringési rendszerét vagy nedvességtartalmát, elszí­vják a leveleket, elszikkasztják a szárakat, í­gy körülbelül egy hét leforgása alatt elpusztí­tják a növényt.
A brómacil alkalmazásának az a célja, hogy a növényzetpusztí­tókkal már kezelt területen a talajt terméketlenné tegyék, a növényzet újranövekedését megakadályozzák. Hatását a gyökérzeten fejti ki, nagyobb adagokban nemcsak a fûfélék, hanem a fák, bokrok újranövekedését is képes éveken keresztül meggátolni.

Alkalmazási eszközök

A mérgezõharcanyagokat az ellenség szárazföldi csapatai kézigránátokkal, puskagránátokkal, aknagránátokkal, tüzérségi gránátokkal, reaktí­v sorozatvetõlõszerekkel, rakéta-robbanófejekkel, továbbá hordozható vagy gépjármûre épí­tett aeroszol-fejlesztõgenerátorokkal, és elõre telepí­tett aknákkal juttathatják célba. A légierõlégibombákat, kazettákat, légi kiöntõkészülékeket és aeroszol-generátorokat használ.

FELADATOK
1. íllí­tsatok föl veszélyességi sorrendet a mérgezõ harcanyagtí­pusok között az emberre kifejtett élettani hatásuk alapján!
2. Mit jelent a mérgezõ anyagok összegzõdõ hatása?
3. Milyen céllal fejlesztették ki a növényzetpusztí­tó harcanyagokat?

ÖSSZEFOGLALíS
A mérgezõ harcanyagokat sokféle szempont alapján csoportosí­thatjuk. A felosztás alapját leggyakrabban a mérgezõ harcanyagok fizikai-kémiai tulajdonságai és az élõ szervezetre gyakorolt hatása képezi.
     A terepre, az objektumokra, a harci-technikai eszközökre jutott mérgezõ harcanyagok károsí­tó hatásukat hosszabb-rövidebb ideig megõrzik. Ezt a tulajdonságukat állékonyságnak nevezzük. A mérgezõ harcanyagokat az élõ szervezetre gyakorolt hatásuk alapján a következõ csoportokba soroljuk:
   • idegbéní­tó hatásúak;                                                   • általános hatásúak;
   • hólyaghúzók;                                                              • fojtók;
   • ingerlõk; •                                                                 • pszichotoxikus hatásúak;
   • növényzetpusztí­tók.

72. A védekezés lehetõségei az ABV fegyverek hatásai ellen

1. Mikor és hogyan lehet védekezni az ABV fegyverek hatásai ellen?
2. Hogyan használhatjuk fel a technika és a tudomány ví­vmányait a védekezés során?
3. Miért fontos az egyéni magatartás szerepe az ABV-védelemben?

Feladat: Gyûjtsétek össze, hogy születésetek óta milyen betegségek ellen kaptatok védõoltásokat!

Az ABV-veszély jelzése és a veszély észlelését követõ elsõ óvintézkedések
VEGYIRIADÓ szinte minden nyelven (í­gy a Magyar Honvédségben és a NATO-csapatoknál is) a GíZ szó kiáltásával rendelhetõ el. Karjelzése: mindkét kar kinyújtott ví­zszintes állapotából az ökölbe szorí­tott kéz könyökben behajlí­tása felfelé a vállig és vissza, a tudomásulvétel visszajelzéséig ismételve.  A vegyiveszély észlelésekor, illetve a VEGYIRIADÓ elrendelése utáni legfontosabb feladat a gázálarc védelmi helyzetbe vétele, vagy az ezzel egyenértékûen védõ egyéb tevékenység (jármûfedélzet, illetve óvóhely szabad levegõvel érintkezõ nyí­lásainak lezárása, szûrõn keresztül szí­vott levegõvel túlnyomás alá helyezése).
    Az ABV-fegyverek alkalmazásakor, a nukleáris és a vegyipari katasztrófák bekövetkezésekor nagy területek válhatnak vegyi- és sugárszennyezetté. A lakosság és a katonák egészségének, életének megóvása érdekében szükséges a mérgezõ és sugárzó anyagok jelenlétének, a vegyi- és sugárszennyezett területek elhelyezkedésének és a várható következményeknek a gyors megállapí­tása. Ezt a feladatot az alegységek vegyiés sugárfelderí­téssel hajtják végre.

A biológiai harcanyagok felderí­tésének lépései: a kórokozók jelenlétének gyors kimutatása tesztekkel (biológiai jelzõkészlet). A pontos meghatározás érdekében mintavétel (mintavevõ felszereléssel), majd aboratóriumi elemzés (mozgó vagy stabil laboratóriumokban).

A csapatok védelme és az egyéni védõeszközök
Fontos a legszennyezettebb terület elkerülése. Ha a szennyezett terepszakasz nem kerülhetõ meg, a legalacsonyabb szennyezettségû területen keresztülvezetõ utat kell választani. Az áthaladáshoz a legkönnyebben leküzdhetõ útvonalat kell használni, és a lehetõ legnagyobb sebességgel kell haladni. Szennyezett fegyverzettel, tárgyakkal szükségtelenül érintkezni tilos.  Jármûvekbõl való ki- és beszálláskor kerülni kell a kerekek, az oldalfalak és a láthatóan szennyezett jármûelemek érintését. A szennyezett területen gyalogosan áthaladni csak a legindokoltabb esetben szabad.
   A parancsnok engedélye nélkül az ABV-védõruhát és a gázálarcot (egyéni ABV-védelmi védõeszköz) levenni tilos! A vegyi szennyezett területen elkerülhetetlen huzamos idejû tevékenység esetén gondoskodni kell az egyéni ABV-védõruha viseletének könnyí­tésérõl, a pihentetésrõl, valamint az emberi szükségleteknek legalább a létminimum szintjén történõ, a túlélést lehetõvé tevõ b

iskolakereső
belépés
honvédelem.hu hírei
pályázatok
Aktuálsi pályázatok
kiemelt témák
Mi az a Honvéd Kadét Program?
Hogyan vehetek részt a Honvéd Kadét Programban?
Mit tanulunk a Honvéd Kadét Programban?
Honvédelmi Kötelék